Postabontás

2023.10.07. 08:25

Helyet kell adni a gördeszkásoknak is! – véli olvasónk

Görpark. Ez lenne a megoldás a Postabontásban felvetett problémára - olvasható a levélben.

Wald Kata

Forrás: pixabay.com

Mert valóban rendkívül zavaró, hogy a Széchenyi teret rendszeresen gördeszkások uralják. Pedig azt sokan inkább békés ücsörgésre, pihengetésre használnánk. A téren több vendéglátóhely is működik – ha a gördeszkások tréningeznek, beszélgetni is alig lehet a kerthelyiségekben, akkora nagy zajt csapnak a kerekek. 

Ráadásul biztos, hogy a tér burkolatának se tesz jót ez a fajta igénybevétel. A Dóm téren is láttam korábban a táblát, miszerint ott gördeszkázni tilos. A Széchenyi téren ugyanezt kellene bevezetni, persze úgy, hogy közben biztosít a város megfelelő helyszínt, az effajta extrém sportokat kedvelők számára. Mert nem azzal van a baj, hogy ezt a sportot űzik, csak a helyszín nem megfelelő. 

Úgy tudom, hogy Kertvárosban működik deszkapálya, és lehet, hogy a város más pontjain is elérhető a lehetőség, de valamiért mégis sokan a Széchenyi teret választják. Szerintem meg kellene kérdezni ezeket a fiatalokat, hogy mik az igényeik, és annak megfelelő görparkot építeni. Például a tüskésréti szabadidőparkban. Nem gondolom, hogy elérhetetlen lenne egy ilyen beruházás, amire abból következtetek, hogy több városban is épült hasonló sportpálya a közelmúltban. 

Jó lenne, ha Pécs is tenne lépéseket. Mert az, hogy a fiatalok sportoljanak, nagyon fontos. De ehhez a megfelelő kereteket biztosítani is kell számukra. 

Név és cím a szerkesztőségben 

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!