Sport

2008.09.30. 16:26

Két vereség, de rengeteg tanulság

Hétfő hajnalban érkezett haza boszniai túrájáról a Pécsi VSK-Panthers első osztályú férfi kosárlabdacsapata. Sztojan Ivkovics gárdája a Mirza Delibasic emlékére rendezett tornán szerepelt, és a 4. helyen zárt.

Fülöp Z.

– Két közvetlen célunk volt. Az egyik, hogy felmérjük, hogyan is állunk a felkészülésben, a másik pedig, hogy tanuljunk nálunk erősebb csapatoktól – mondta el lapunknak a gárda szakmai igazgatója. – A végkövetkeztetésem egyértelmű: a két mérkőzésen jól játszottunk, ami azt jelenti, hogy idén is jó csapatunk lesz.

A pécsi csapat első nap a házigazdákkal csapott össze, és szenvedett minimális, egypontos vereséget. Ráadásul ha a korábban éppen ebben a gárdában is játszó Dragan Alekszics utolsó másodpercben eldobott dobása beesik, akkor a baranyai gárda vasárnap este döntőt játszhatott volna. A labda azonban kiperdült, így maradt a bronzcsata, amelyen nem léphetett pályára a könnyebb sérülést szenvedő Jermaine Spivey, aki valószínűleg a hétvégi PVSK-kupát is kihagyja. A PVSK így is derekasan helyt állt, ám a horvát Split jobban bírta a végjátékot.

Bosna – PVSK 82-81. Legjobb dobók: Bencze 17, Kelley 16, Dénes, Czigler 9-9.
Split – PVSK 72-65. Legjobb dobók: Kelley 21, Alekszics 13, Dénes 11.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!