Sport

2010.04.20. 18:33

Hamisítatlan bajnoki döntő volt rengeteg izgalommal

A harmadik negyed közepén már tizenöt ponttal vezetett a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapata a bajnoki döntő második összecsapásán a Sopron ellen, mégis csak hatalmas csatában győzte le riválisát. A párharcban már 2-0-ra vezet Fűzy Ákos együttese.

K.M.A.

A bajnoki döntő második mérkőzésének egyik legfontosabb kérdése az volt, tud-e még egyszer olyan rosszul játszani a Sopron, mint az első felvonáson. És persze képes-e az újabb csodára az amerikai centerét, Nicole Ohlde-t most is nélkülöző MiZo?

A mérkőzés első pontjai Krivacsevics nevéhez fűződtek, hazai oldalon Nagy-Bujdosó talált először a gyűrűbe. Aztán Iványi Dalma is betett egy duplát teljesen kifacsart helyzetből, s magunkban megjegyeztük, egy végsőkig kiélezett bajnoki döntőn az ilyen kosarakra is irtózatos nagy szükség van.

Az első negyedben hiába vezetett már 13-6-ra Fűzy Ákos csapata, a fordulatos tíz perc végén a vendégeknél volt az előny. Nem sokáig: a második negyedben ugyanis beindultak a hazaiak, s elsősorban Quigley kosaraival jelentősen elhúztak. Tombolt a csarnok, űzte-hajtotta kedvenceit a pécsi tábor, és közben gyakran a bírókat is megtalálták a drukkerek. Talán némileg jogosan, hiszen a játékvezetők nagyon könnyű szívvel osztogatták a személyiket, néhány perc alatt rendszerint mindkét csapatnak megvolt már az öt-öt hibája. Büntetőztek is rendesen a lányok, több-kevesebb sikerrel: hazai oldalon inkább kevesebbel, összesen 13 dobás maradt ki.

Félidőben már-már rávágtuk a mérkőzés elején feltett kérdésünkre a választ, hogy bizony tud olyan rosszul játszani a Sopron, mint legutóbb, s a következő percek tovább erősítették véleményünket. Az egészen szenzációsan kosarazó Krnjic vezérletével ugyanis állva hagyta a vendégeket a MiZo. A szerb center rendre megverte Hortit a palánk alatt, szorgosan gyűjtögette a pontokat, amikor pedig Hontinak adott egy bődületes sapkát, majdnem felrobbant a csarnok! Megállíthatatlanul robogott előre a MiZo, s amikor a 25. percben 47-32-t mutatott az eredményjelző, egyet kellett értenünk kollégánk megjegyzésével, miszerint innen már nem lehet elveszíteni.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Hazai pályán is legyőzte a MiZo Pécs a Sopront
[/caption]

Majdnem el lehetett.
Mert hiába játszott bűn rosszul a soproniaknál Honti, Milovanovics és Krivacsevics, az a maradék néhány játékos mégsem adta fel. Eördögh triplája mintha jelet adott volna a vendégeknek: elkezdtek felzárkózni, két perc alatt a tizenöt pontos hátrányból ledolgoztak kilencet (47-41), aztán még néhány apró kosárral feljöttek 50-48-ra. Vagyis 47-32 után 16-3-as szakaszt produkáltak!
És újra izgalmas volt a döntő.

De még mennyire! Az utolsó negyedben sokáig úgy tűnt, hogy többre nem képes a Sopron, a MiZo ugyanis tartotta egy-két pontos előnyét. A 35. percben viszont úgy nézett ki, hogy most Székely Norbert együttese lesz képes a csodára (Talán mégis igaza volt a trénernek, amikor beharangozónkban azt nyilatkozta, hogy csapata elég erős mentálisan egy idegenbeli győzelemhez?!), Holt kosarával átvette a vezetést. Jött viszont egy Iványi-dupla (a legjobbkor), egy-egy Sarok-villanás, no meg egy kis szerencse: Eördögh triplájánál talán a pécsi közönség fújta ki a labdát a gyűrűből, míg az ellenkező oldalon Quigley hármasa behullott.
Ilyeneken múlott, apró nüanszokon, centimétereken. Ezúttal a MiZo volt valamivel pontosabb, gyorsabb, hatékonyabb, s ennek köszönhetően hazai pályán is meg tudta verni nagy riválisát. A párharcban pedig már 2-0-ra vezet, vagyis egyetlen győzelem választja el a bajnoki címtől. Folytatás pénteken, Sopronban.

MiZo Pécs 2010 – MKB-Euroleasing Sopron 69-65 (15-18, 25-11, 10-19, 19-17)
Női kosárlabda NB I., bajnoki döntő, 2. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2800 néző.
V.: Hartyáni, Cziffra, Király.
MiZo Pécs 2010: IVÁNYI 8, Fegyverneky 8, Nagy-Bujdosó 4, Vajda 7, KRNJIC 11. Csere: QUIGLEY 19/9, Turóczi, Raksányi, Horváth L., SAROK 12/3. Vezetőedző: Fűzy Ákos.
MKB-Euroleasing Sopron: TOLIVER 21/6, Honti 2, Holt 11, Milovanovics 4, Krivacsevics 4. Csere: HORTI 10, EÖRDÖGH 13/3, Varga, Semsei. Vezetőedző: Székely Norbert.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-4, 6. perc: 13-6, 8. perc: 13-12, 12. perc: 18-21, 16. perc: 24-23, 18. perc: 35-27, 22. perc: 44-32, 25. perc: 47-32, 27. perc: 47-41, 32. perc: 54-50, 35. perc: 55-56.

Fűzy Ákos: – Fantasztikus közönségünk segítségével folytatódott a csodatétel. Ebben a pillanatban legalább annyira esélyesek vagyunk a bajnoki címre, mint ellenfelünk.

Székely Norbert: – Hullámzó mérkőzést játszottunk. Nincs szégyellnivalónk, mindenképpen meg szeretnénk nyerni a hátralévő három találkozót.

Ezek is érdekelhetik