Sport

2016.03.01. 17:26

Kürthy Lajos nyerte a téli dobó országos bajnokságot

Hosszú idő után végre egy bajnoki cím – úgy tűnik, Kürthy Lajos szekere szép lassan kezd beindulni.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

A Mohácsi TE súlylökője az utóbbi években messze került korábbi önmagától, sérülések hátráltatták a felkészülését, a versenyzését, de most, a Szombathelyen megrendezett téli dobó országos bajnokságon ismét szép eredményt ért el, hiszen 17,33 méterrel a dobogó tetejére állhatott (hat centivel lökött nagyobbat a KSI-s Rakovszky Tibornál).

– Természetesen jót tett a lelkemnek, hogy végre ismét bajnokságot nyertem, mert ez már jó ideje nem sikerült, két év kimaradt sérülés miatt, tavaly pedig kikaptam a téli és a nyári ob-n is – mondta Kürthy. – Tizennyolc méter körüli állapotban vagyok, végigdolgoztam a telet, s úgy érzem, mostanra állt helyre teljesen az izomzatom. Persze Mohácson nem tudtam tökéletesen felkészülni a fedett pályás versenyre, hiszen csak a konditeremben gyakoroltam, ahol van egy kör, s három méterre el lehet lökni a golyót a hálóig, ami azért nem ugyanaz, mintha látnám, hogy hova is esik egy rendes lökés után. De a technikát végig csiszoltuk, volt lehetőségem forogni, az izmok is fejlődtek, szóval azért sokat léptem előre.

És a következő hónapokban még többet kell előrelépnie. Júliusban ugyanis Európa-bajnokságot rendeznek Hollandiában, Amszterdamban, amelyen nagyon szeretne ott lenni, csak hát ahhoz, hogy ez összejöjjön, meg kellene löknie a szintet. Kürthy úgy érzi, képes elérni a 19,75-öt, s reális cél az, hogy a kontinenstorna idején húsz méter körüli eredménnyel rukkoljon ki.

A téli dobó országos bajnokságon a férfiaknál a diszkoszvetést Huszák János (61,26 méter), a kalapácsvetést Pars Krisztián (77,38), a gerelyhajítást pedig Rivasz-Tóth Norbert (74,03) nyerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!