Sport

2016.07.17. 18:28

Sors Tamás ismét egy nagyot úszna a paralimpián

Szeptemberben, Rióban sorozatban a harmadik paralimpiáján állhat rajtkőre az ANK Úszóklub versenyzője, Sors Tamás.

Fülöp Zoltán

Kezdjük egy őszinte vallomással. Amikor kiderült, hogy Sors Tamás is ott van a riói paralimpiára induló úszókeretben, az egyik kolléga azt kérdezte: ő még versenyzik? A felvetés nem volt teljesen abszurd: a hírek az elmúlt években nem feltétlenül az ANK Úszóklub versenyzőjéről szóltak. Igaz, Sors Tamás azért nem is tűnt el teljesen a legutóbbi paralimpiai játékok óta – hogy mást ne mondjunk, alig két hónapja, az Európa-bajnokságon szerzett két bronzérmet (100 pillangón és 200 vegyesen), de van egy világbajnoki ezüstje is, amit 2013-ban szerzett Montrealban, 100 pillangón.

– Én már csak ilyen vagyok, elsősorban a paralimpiákra koncentrálok, arra igyekszem időzíteni a csúcsformámat – mondta el kérdésünkre Sors Tamás. – Persze a többi verseny is fontos, de mégis, nekem négyévente jön el a nagy időszak, akkor akarok nagyot úszni, jó időt menni, s lehetőség szerint érmet, érmeket szerezni.

Sors Tamástól (kicsit gonoszkodva) azt is megkérdeztük, sikerült-e lefogynia – merthogy az egyik (a neve elhallgatását kérő) versenyzőtársától ezt hallottuk...

– Igen, most már versenysúlyomnál vagyok – mondta nevetve a pécsi úszó. – Ebben azért nagy segítség volt, hogy az utóbbi időben az edzések is intenzívebbek lettek, hiszen közeledik a versenyek rajtja. Szeptember hetedikén lesz a megnyitó, másnap már kezdődik is az úszás. Most itthon, Pécsett készülök, de lesz még egy pár hetes edzőtábor is az indulás előtt. Hogy mit remélek? Jó versenyzést. Meg persze érmeket, de ez nagyon nem lesz egyszerű. Igaz, a korábbi két paralimpián sem volt az. Úgyhogy majd meglátjuk, mire lesz elég a felkészülésem. Azt persze nagyon bírnám, ha egy himnuszhallgatás megint összejönne.

Címkék#Sors Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!