Sport

2016.08.29. 08:16

Sors Tamás utolsó paralimpiájára utazik el

A hamarosan kezdődő paralimpián Sors Tamás még egyszer utoljára képviseli az országot és Pécset, hogy aztán a sporton túli életre koncentráljon.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

Harmadik, és jelen állás szerint utolsó paralimpiájára készül az ANK Úszóklub versenyzője, Sors Tamás: a fiatal úszó nem csinált titkot abból, hogy a következő, 2020-as versenyen már nem akar vízbe ugrani.

– Azt gondolom, hogy egy eredményes és szép pályafutás van mögöttem, van mire büszkének lennem, igaz, ennél fontosabb szempont az, hogy a mi versenynaptárunk meglehetősen különleges – mondta el kérdésünkre Sors Tamás. – Arra célzok, hogy valójában a paralimpia a legfontosabb, leginkább arra készülünk fel, azon szeretnénk megmutatni magunkat. Úgy gondolom, hogy nekem ez már megadatott.

Az ilyen, mondjuk így, „beharangozott” lezárás sok buktatót rejthet magában: ha ugyanis a versenyzőnek nagyon nem jön ki a lépés, akkor mindenki arra fog gondolni, hogy a nagy nyomás miatt nem sikerült a szép búcsú. Sors Tamás szerint azonban ettől nem kell tartania.

– Ahogy említettem is, én már nyertem két olimpiai aranyat, szóval ha most nem jön majd az időeredmény, meg az érem, akkor sem történt tragédia. Ugyanakkor a felkészülésem jól sikerült, rengeteg edzőtáborban voltam, s bár ilyenkor már hagyományosan nem mérünk időket, úgy érzem, lendületben vagyok, nem lesz semmi probléma.

A pécsi úszó többek között Hódmezővásárhelyen, Egerben, Győrben, külföldön pedig Floridában, illetve Sierra Nevadában készült az ötkarikás játékokra.

– Utóbbi volt a legdurvább: az egy dolog, hogy ez magaslati edzőtábor volt, de csak ketten voltunk az edzőmmel, Tolja bácsival. A szálloda mellett volt az uszoda, a legközelebbi lakott település másfél óra kocsival – szóval így nyomtunk le három hetet, amiből az elsőn igazából beteg voltam, csak nem mertem bevallani. Ráadásul versenyről mentünk oda, úgyhogy összesen öt hetet voltam távol az otthonomtól. Na, igazából ebből lett egy kicsit elegem, ezért is döntöttem úgy, hogy most elég, hogy Rio után nem vágok neki még egy négyéves felkészülésnek. A sporton túli életemnek is szeretnék lendületet adni: a pécsi egyetem jogi karára járok, jó lenne lassan azt is befejezni.

A riói játékokon mi is szurkolhatunk majd a pécsi úszónak, hiszen a versenyszámokat közvetíti majd a tévé – de ezúttal nem biztos, hogy már az első napon jön az az érem.

– Négy számban indulok, 200 vegyesen, 50 és 100 gyorson, valamint 100 pillangón. Utóbbi számban kellene nagyot menni, mégis csak a címvédő vagyok, de az mondjuk nem túl jó, hogy ezt a számot a végén pörgetjük le. Korábban ezzel indult az olimpia, rákészültem, megnyertem, aztán a többi számon már laza tudtam lenni. Most megfordult az egész versenyrend, de mindegy, ez van, ennek kell megfelelni. Nem görcsölök rá az ötkarikás játékokra, mégis csak a harmadikra megyek, de azért van bennem egy egészséges drukk.

Akár a százharmincadik magyar érem is meglehet Rióban

A riói paralimpia szeptember hetedikén kezdődik és tizennyolcadikáig tart – Magyarországot tizenegy sportágban harminckilenc versenyző képviseli. A csapat szeptember elsején indul útnak, de a formaruhákat már másfél hónapja bemutatták. A felvonuló kollekcióban a fehér, a sötétkék és a világosbarna szín dominál, a sportruházatban a hagyományos piros-fehér-zöld mellett a szürke-bordó színkombináció kapott még főszerepet. A bevonuláson a zászlót a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráckó Gitta viszi majd. A magyarok eddig 126 érmet nyertek a játékokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!