Ördögkatlan: fílingben, látogatottságban is messzebb jutott, mint a POSZT

Azért szeretem az augusztus elejét, mert van ilyenkor egy hét Baranyában, ami olyan, mint amikor kétezer évvel ezelőtt egy ember megtanította a többieket a szeretetre, az emberségre, a mindent felülíró segítőszándékra. Ötven évvel ezelőtt a hippikorszak hozott valami hasonló jellemformáló közösségi gondolkodást, s ehhez hasonlóan itt sem egy személy, hanem a kultúra mindenféle műfaja teremt össznépi megbékélést, életigenlést.

És azért szeretem, mert egy kis baranyai koncertsziget is ez, jazz-zel, klasszikusokkal, világzenével, rockerekkel, alternatív  sztárokkal, hihetetlen hazai és nemzetközi felhozatallal. S nemcsak hagyományos pódiumokon dübörögnek a hangszerek, de csűrökben, falusi udvarokban, sőt árokparton is.  No meg azért, mert egy hatalmas Villány közeli lakodalom ez, jóféle sültekkel, pazar borokkal, baráti összeborulásokkal, s mindenkit rokonná tesz a kultúra szeretete.

Igen, az Ördögkatlan Fesztiválról van szó, mely évekkel rövidebb idő alatt kétszer messzebbre jutott méretben, fílingben, országos látogatottságban, mint egykor a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Ráadásul itt nem csupán rajongókká válik a közönség, de jobb emberekké is, ösztönösen lesznek tájbarát propagandisták és karitatív személyiségek. „Angyalkatlan” ez igazából, mert itt az ördögi arcunkat még a legerősebb nemes nedűk sem tudják felszínre hozni, miután a szeretet igéjét hirdetik az előadók és a nézők egyaránt.