Emberség

2018.07.28. 11:30

Harmadik lett a stoppolási versenyen a fiatal házaspár

Tavaly nászutasként vett részt az országos nyári stoppolási versenyen Halász Gergő és felesége, Halász-Csabai Valentina, akik az idei megmérettetést sem hagyhatták ki.

Zsigmond József

A fiatal házaspár közel ezer kilométert tett meg, és ezzel harmadik helyezést ért el. Az útvonal amit bejártak: Budapest–Tiszaújváros–Sárospatak–Békéscsaba–Szeged–Kiskunfélegyháza–Kecskemét–Cegléd–Budapest.

– Az emberekbe vetett hittünk tért vissza – mondta Halász Gergő. – Egy blogger barátunk saját oldalán keresett nekünk szállást. Rögtön jelentkezett egy vésztői házaspár, akik vacsorával, hideg sörrel, pálinkával vártak minket.

Vasárnap Szeghalomból indultak Békéscsabára, amit egy fuvarral tettek meg. Egy középkorú férfi vette fel őket, aki elmesélte, hogy mikor katona volt Nagykanizsán, egy stoppal végigutazta az országot, így érkezett haza – mesélte tovább élményeiket.

– Szabadkígyós települést kellett érintenünk, ott kellett szelfit készíteni a településtáblánál – mondta Gergő.

– Tudni kell, nagyon rossz a község megközelítése, és mert a férfi nem tudta elintézni ügyes-bajos dolgait, ezért úgy döntött, letörleszti Nagykanizsát. Visszatért értünk, elvitt Szabadkígyósra, majd vissza Békéscsabára, ahol meghívott minket reggelire, kávéra és utána kivitt a 47-es útra.

Jövő héten nyaralni indulnak, mivel mással, mint stoppal és sátorral. Mert az euróárfolyam elszállt, várhatóan belföldön maradnak. Terveik között szerepel egy kis Káli-medencei kiruccanás és talán a Tisza-tó. Nagy kedvet kaptak Sátoraljaújhelyhez, mert az út során sok szépet meséltek az ottani kalandparkról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!