A teljesítmény dönt az elbocsátásnál is
Mik ezek?
XTöbb mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében, a legtöbb dolgozót, több mint 2300-at a megyei kormányhivataloktól kell elküldeni. A sokak számára sorsformáló esemény baranyai vonatkozásairól dr. Hargitai János kormánymegbízottat kérdeztük.
– A megyei kormányhivatal egységeiben mintegy 1200 ember dolgozik, ha a tíz százalékot vesszük, hozzávetőleg 120 munkatárs távozásával kell számolnunk. Olyan szempontból nem ért váratlanul bennünket a központi döntés, hogy részesei lehettünk a költségvetés kialakításának, tehát látható volt a létszámcsökkentés szükségszerűsége – mondta a kormánymegbízott.
Hargitai János a Dunántúli Napló érdeklődésére kifejtette, hogy a 120 fős létszám felét a tavaly óta feltöltetlen üres állásokkal tudják kiváltani, további 20 azoknak a száma, akik nyugdíjasok vagy közvetlenül előtte állnak. Mivel néhányan jelezték, hogy van módjuk állást váltani, ezért Baranyában konkrétan negyven embert érint a küszöbön álló elbocsátás. A kormánymegbízott hangsúlyozta, a létszámcsökkenés minden hivatali szervet munkaarányosan érint, a kiválasztás szempontja pedig a mutatott teljesítmény lesz.
Más hivataloktól is sokan kénytelenek távozni
A megyei kormányhivatalon kívül Baranyát a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (országosan 577 fő), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (39), a Központi Statisztikai Hivataltól (70), az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól és szerveitől (162) valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (159) elküldendő létszám érintheti. Ennek részleteiről azonban még nincs információ.
Az biztos viszont, hogy az érintettek a törvény által előírt felmondási juttatásban, végkielégítésben részesülnek majd. Lapunk információja szerint a kormány a létszámleépítéshez kapcsolódóan – az elbocsátottakat támogató rendszer létrehozása érdekében – úgynevezett Karrier Híd Program indítását rendeli el, ami támogatást, járulékkedvezményt nyújt az elküldötteket foglalkoztató munkáltatóknak.
Tízezrek állás nélkül
A közszférát érintő létszámleépítés – még ha enyhíteni lehet is a mértékén – nincs jó hatással Baranya megye munkaerőpiacára. Térségünkben jelenleg is 27–28 ezer közötti álláskeresőt tartanak nyilván (október végi adat), a januári induló statisztikát várhatóan alaposan megnyomja a nyilvántartásban az elmúlt két hónapba bekerülő egykori Elcoteq-dolgozók létszáma.
Az elektronikai multicég kiesése nagy csapást jelentett a megye munkaerőpiacának, hiszen egy év alatt csaknem 4000, állását vesztett embert bocsátott az utcára, akiknek sajnos csak töredéke tudott gyorsan újra elhelyezkedni.
További probléma, hogy a megyében nincs olyan ágazat, amit ne érintene az elhúzódó válság. Így a cégek a költségcsökkentéssel, a létszám lefaragásával vannak elfoglalva, az időközben érkező új vállalkozások egyelőre csak „szépségtapaszt” jelentenek. A nagyfoglalkoztatók mellett a megrendeléshiány okozta negatív hatás elérte a kis- és középvállalkozói réteget is, amit az mutat, hogy a kis cégektől elküldött emberek száma majdnem azonos nagyságrendű, mint a multik leépítése. Szabad álláshely pedig alig van a megyében.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. Tükezoo 2012. január 16. 16:51
Természetesen lesz 1 millió munkahely,csak külföldön!Tapasztalatból tudom,láttom,hogy a le építések után kis idővel újra feltöltik a létszámot,rokonok,ismerősők,párt társakkal.
-
14. Mousquetaire 2012. január 16. 12:22
Tisztázzunk néhány dolgot. Államcsőd ebben az országban nem lesz. A média akar csak pánikot kelteni, mert nekik az jó, de nem lesz államcsőd, az esélyes se látszik. Még csak közel sem állunk hozzá. Ez nem több mint kacsa, pánikkeltés. Az Audi, a Mercedes, az Opel és még nagyon sok példát tudnék mondani, sok-sok milliárd Forintot fektettek be tavaly és sok ezer embernek teremtetettek újabb munkahelyeket. Sem az Audi, sem az Opel, sem főleg a Mercedes nem hülyék, hogy egy szar, ócska az államcsőd felé menetelő országba fektessenek be rengeteg pénzt. Ráadásul az Audi pl. az egész világon az Audi TT-t egyedül idehaza Magyarországon gyártja és gyártotta mindig is, biztosan nem szívesen bukná be. A kecskeméti Merci gyárban is vannak kizárólagosan itt gyártott merci modellek, a legkisebbek. A Nyugatnak mi hihetetlen jó üzlet vagyunk, ezért nem hagynak "elmenni". Olyan ez mint a strici meg az örömlány kapcsolata. Az örömlánynak kezd terhes lenni a kurválkodás és szabadulni szeretne, de nem engedi a strici, mert neki átkozottul jó üzlet. Ezért pisztolyt nyom a fejéhet vagy kést a torkához a strici és megfélemlítve küldi vissza strihelni az örömlányt. Sajnos mi vagyunk az EU egyik kurvája, ezért akarnak megfélemlíteni minket, ezért írnak hülyeségeket a médiában és minősítik le az országot. Nem azért mert valós alapja lenne a dolgoknak, ez nagyon fontos.
Más kérdés, Schmitt Pál kérjen elnézést és mondjon le.
Sólyom László for president! -
13. bóvli Orbán huss 2012. január 16. 12:07
DE hová lett Schmitt copy PÁl, miért nem vall, mert ezzel beismeri?
Kezdjük Schmitt Pállal, neki tényleg mennie kell?
Igen, mennie kell, de nem azért, mert sok évvel ezelőtt másolta a doktori disszertációját, hanem azért mert az elmúlt időszak munkájával bebizonyította, hogy alkalmatlan arra a feladatra, hogy (köztársasági) elnök legyen, mert semmi mást nem tesz, mint úgy ugrál, ahogy a kormány mondja.
Valóban ne legyen egy köztársasági elnök olyan ember, aki nem tud helyesen írni, aki plágiumot követ el, de valljuk be őszintén nem ez a legnagyobb baj vele, hanem az, hogy nem végzi a dolgát és még csak kísérletet sem tesz arra, hogy egy józan fék legyen a kormány ámokfutásában. De, ami a leginkább bosszantó Schmitt Pál disszertációja körül, hogy azt nem vesszük észre, hogy akkor vannak ilyen botrányok, amikor nagy a baj. Most államcsőd közeli állapotokról beszélünk, az IMF és az EU a nyakunkon és nagyon sok fog múlni azon a jövőre nézve, hogy mit fog aláírni Orbán Viktor velük, de nekünk ilyenkor a plágium az egyik legfőbb gondunk és az, hogy Schmitt Pál mondjon le.
A (köztársasági) elnöknek már rég mennie kellett volna, és igen én is azt mondom, hogy mondjon le, de nem ez a legfőbb probléma és mi történik akkor, ha valóban megy? Mi megnyugszunk, hogy jó van Pali bácsi elment, nagyon ügyesek vagyunk. De mi lesz utána? Schmitt Pál 2.0 aki lehet, hogy tud majd helyesen írni, aki lehet, hogy maga szerezte a diplomáját, de ugyanazt fogja csinálni, mint elődje. Semmivel sem lesz nagyobb fék és ugyanúgy lelkesen fog berohanni a parlamentbe, hogy aláírhassa a Fidesz legújabb őrületét.
Bye, bye Pál!
-
12. Mousquetaire 2012. január 16. 11:49
9. gizineni
Olyan blődnek demagógnak tetszik lenni, hogy arról nemigazán lehet nyilatkozni a jó ízlés határain belül. A Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök Úr már fél éve nem beszél 1 millió munkahelyről, a számot már revideálták. Kezd uncsi lenni a folytonos, hiszti. Senki se beszél 1 millió munkahelyről, így nincs is mit számon kérni. -
11. trafóház 2012. január 16. 09:26
Megnéztem azt a videót,amikor Róna Péter még akkor megmondta,hogy ebből nem lesz egy darab munkahely sem,nemhogy 1 millió,amikor azt, ez fülkeforradalmár bohóc bejelentette a parlamentben.
Sajnos eddig minden bejött neki!
Akkor mi lesz tovább?
Szerintetek?
-
10. vera24 2012. január 16. 05:58
Hú, hát ez egy kicsit erős! A megye legnagyobb foglalkoztatója?! Szégyen, hogy egy hivatal a legnagyobb foglalkoztató, csak már nincs aki eltartsa Őket. Minden embert sajnálok aki munkanélküli lesz, de azért nonszensz, hogy a legnagyobb foglalkoztató nem egy termelőüzem, hanem egy hivatal. Már sok éve meg kellett volna tenni, a köztisztviselők létszámcsökkentését, de eddig mindig csak többen lettek. Egyébként annyira nem kell kétségbe esni, mert első körben kiszervezik az alaptevékenységhez szorosan nem tartalmazó tevékenységeket, Kft-ket csinálnak a takaritásra, számítástechnikára. Tehát ugyanabból a zsebből kapják a pénzt ezentúl is, csak más néven.
-
9. gizineni 2012. január 15. 09:52
Ne legyetek már kishitűek ha
Viktor azt mondá hogy 1 millió
munkahely lészen akkor annyi
is lészen! Ugyanis Ő mindig
igazat mond!(vagy nem.) -
8. igazmagyar 2012. január 15. 09:18
Aki nem vesz rész a szabadságharcban,az áruló,s "jogosan" repül.
Ezért fontos szabály:Akinek ma a pofájába köpsz,lehet,hogy holnap a seggét nyalod.
Úgy,hogy mindenki vigyázzon mit mond,s mit tesz.Ennek nem mindig kell megegyeznie.
Éljen orbán viktor! :DDD -
7. Gremlin 2012. január 15. 08:38
Azért ehhez pofa kell, hogy ekkorát az emberek szemébe hazudjon Hargitai elnök úr! A Fidesz-KDNP-s káderek elözönlötték az elmúlt 2 évben a hivatalokat, most pedig leépítenek, persze azokat nem lehet kirúgni akiket ők küldtek oda. Hargitai és a személyzeti vezető küldözgeti az embereket az intézményekbe, a szakmai hozzáértés egyre kevésbé számít.
-
6. Vágási_Rambó 2012. január 14. 22:22
Lesz egymillió új munkahely...
A kormánynak beleszólása van a mindenkori üzemanyag árakba...
2 hét alatt rendet teszünk...
Elszámoltatjuk az országrombolókat...
nem kell más csak nagyarányú adócsökkentés...
Lehet kiabálni fülkeforradalmárok:Megnyertük, megnyertük...
hogy dögölnétek meg az össze szegfűssel együtt...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









