Rendőri intézkedés vetett véget a párnacsatának Pécsett
Mik ezek?
XA mai napon, március 22-én rendezték világszerte a nemzetközi párnacsata-napot, melyhez idén New York, Sydney, és Shanghai mellett Pécs is csatlakozott. A pécsi eseményt is az interneten szervezték, a délután négy órai kezdésre össze is gyűlt néhány tucat fiatal a főtéren, párnákkal felszerelkezve. A csata mintegy fél órán át tartott.
A kiszakadó párnáknak és a szélnek köszönhetően a Széchenyi tér felső részét hamarosan több centi vastagságban beterítette a toll. Ez bizonyára zavarta néhány helybéli nyugalmát, hiszen lakossági bejelentés nyomán hamarosan rendőrök jelentek meg a helyszínen.
Az akcióban résztvevő 30-40 fiatalt igazoltatták, majd a pécsi rendőrkapitánnyal, illetve a PVV Zrt-vel történő egyeztetés után úgy döntöttek, hogy ha a befejezik a csatát és összeszedik a szemetet, akkor nem indítanak eljárást senki ellen. Közterület szennyezése miatt akár több tízezer forintos bírságot is kiszabhattak volna.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 54 hozzászólás érkezett-
54. PENtárs 2009. április 30. 02:35
SÜN!
-
53. indel 2009. április 5. 11:29
szerintem!
az egyetemisták igenishogy milliárdokat hoznak a városnak, a PTE költségvetése nagyobb, mint a városé. KB 10000 egyetemista tanul a PTE-n. egy átlagos diák 60-70 ezerből él meg. az barátok közt is 700 millió. csak a fogyasztásuk. de még nem beszéltünk a tanárok béréről, épületfenntartás, stb... ha nem lenne a pte, valahol komló szintjén lenne a város... -
52. popocici 2008. április 2. 23:16
Sirappa! Egyetértek veled, egy-két dologban! Tényleg jó feszültséglevezetésnek,+bulinak, kocsma,drog és bűnözés helyett! Azt azért szögezzük le: Te úgy gondolod, hogy idős ember lehetett a bejelentő? Mert ha igen, akkor a ne haragudj, de a tiszteletet meg kellene adni azzal, hogy nem rögtön letegezed az illetőt! Mert akármilyen idegesítő is néhányuk, ennyi azért jár nekik is! Nekünk fiataloknak meg annyi, hogy hasonló dolgokkal vagy mással kifújhassuk magunkat ebben a rohanó világban! Gondolom a öregek is lazítottak valahogy, ők is kitombolhatták (volna)magukat!
-
51. Szerintem... 2008. április 2. 19:21
...ti pont olyan módon, hangnemben, válaszoltok, amit sérelmeztek és bíráltok. Egyébként miért kellene a bejelentőnek nyugdíjasnak lenni, vagy annak, aki támad titeket? (Mielőtt megjegyezné valaki, nem vagyok nyugdíjas, sem idős!)
Azt azért kétlem, hogy az egyetemisták milliárdokat hoznának a városnak, de hozzátartoznak a városhoz, nem emlékszem jól, de talán a XV. század óta. Szerintem egyetemistának lenni mindig is egyfajta bohém életmódot jelentett, és biztos vagyok abban, hogy valamikor a lámpagyujtogató "éneke" után is kihallatszott egynémelyik kocsmából, fogadóbol énekszó. Az tény, hogy az éjszakába nyúló tivornyák beszeszelt résztvevői hajlamosak megfeledkezni arról, hogy nem a tajgán tartózkodnak magukban ill. haverjaikkal, így nincsenek tekintettel senkire, azért kétlem, hogy mind egyetemisták lennének. -
50. Ayrton01 2008. március 28. 13:36
Én is ott voltam nagyon jó volt csak az a kár hogy ki hivták a rendőrőket de a takarírás is jó volt jó vlt társaság és elszórakoztunk
-
49. G.L. 2008. március 25. 13:34
Sirappa: Ámen.
-
48. Sirappa 2008. március 24. 23:31
Sziasztok!
Semmi közöm Pécshez, illetve az ott megszervezett párnacsatához.
Jómagam Budapesten vettem részt ezen a becses rendezvényen, és a neten keresgéltem képeket és ide sodort a véletlen (vagy a SOrs).
Végig olvastam a kommenteket, meg hogy volt rendőr kihívva.
Teljesen kiborított az itt lefolytatott "beszélgetés"...
Először is nem kellett bejelenteni (ezt kérték az eredeti honlapon is), mert úgy sem törődik vele senki komolyan.
Másodszor elég hülye ötlet egy nemzetközi rendezvényt kényelmességi okokból szombatra rakni, amikor ennek megvan a fix dátuma.
Harmadszor én elhiszem a yardok normálisak voltak és nem volt gond.
Ennek kifejezetten örülök.
Negyedszer: igazán hosszasan tudnám cifrábbnál cifrább jelzőkkel illetni azt az illetőt, aki kihívta a rendőröket. Elég szomorú, hogy ez az eset megtörtént. Kár, hogy az illető nem olvassa ezt a fórumot. Milyen eseti kár történne most őszintén? Az én kis városomban is beültünk a csótó szigetére kikötött kis csónakra és beszélgettünk éjjel 2kor barátok. És kihívták a rendőröket.A rendőr 3x jött ki és már elég ideges volt. Persze nem ránk, hanem h nem hagynak minket békében már.
Ki lehet az istentelenül retardált személyiség, akinek ez szemetszúr?
Amint olvastam, hogy az ottani boltok, üzletek is segítettek azzal, hogy adtak seprűt meg minden segédeszközt. Akkor miért kell megölni egy ilyen jó kezdeményezést?
Ötödször: NEm kell a megosztott mentalitást itt is megmutatni. Itt nincs jobb meg bal oldal, itt csak szín tiszta játék volt.Nem kell a betelefonálót sem semmilyen színben feltüntetni.
Hatodszor: Miért kell egy ilyen rendezvényt leszólni? Új világot élünk, új trendek jönnek mennek. Egy ilyen békés megmozdulás, szórakozás mért kell negatív színekben feltüntetni???
Hetedszer: Én pesten voltam, nem tudom, hogy mi volt Pécsett, de az átlag korosztály a középiskolás volt ott, sztem ez országos szinten domináló volt. Persze voltak idősebbek is (jómagam is egyetemista vagyok). De egy kis kikapcsolódás kell.
Én elhiszem, hogy a régi rendszerben más volt, meg hogy bezzeg a mai fiatalok meg mittomén. De ezt el kell fogadni. Azzal,hogy feljelentgetünk, meg anyázunk előbbre nem vagyunk, csak a feszültséget szítjuk. itt meg pont le lehetett vezetni.
Nyolcadszor: Valaki írta, hogy az egyetemista vendég a háznál Pécsett. Az illetőre nem szeretnék jelzőket mondani, de ha neki tényleg olyan városra van szüksége, ahol nem történik semmi, és minden nyugodt és nincs semmilyen kezdeményezés, akkor az menjen Mucsaröcsögére, ahol a 400 fős faluban mindenki a 60 és a halál között van és a postás is csak havonta jár arra.
Hogy lehet ilyen mentalitással élni???? Mert ha te másik városban jársz, akkor a város táblájánál megállsz, hogy a cipődet letisztítsd???? Nemhogy annak örülnél, hogy az egyetemisták életet visznek a városba és csábítják a turistákat oda. Én szombathelyen lakom, és itt csak egy főiskola van, szinte nulla élettel. És a város vezetése azon aggódik, hogy elfogy a város lakossága, mert senki nem akar itt maradni, mert nincs semmi. Mert az egyetmisták elmennek és inkább másik városba költöznek, ott alapítanak családot meg stb. Szóval mi lenne ha a felvennéd a 21. század szemüvegét és nem valami begyöpösödött ostoba idejétmúlt mentalitást követő szemmel látnál el 20 centire, hanem kezdenél egy kicsit nagyban gondolkodni, és talán ráébrednél visszamaradott őskori agyaddal, hogy te már megetted a kenyered javát, és hogy hagyni kell az új generációt térhez jutni. Ha meg csendet akarsz, akkor meg pattanj ki a temetőbe,ott megkapod.
Sokadszor, és zárszóval élve: hiába a sok szájtépés, hiába a sok egyetértés. Mindig is lesznek öregek, akik ellenzik a fiatalság esetleges új gondolatiságát. valamikor jogos, valamikor alaptalan. Én ha esetleg ilyen lennék: LŐJETEK FEJBE!!
KÖszöntem, ennyi!
U.i.: Inkább örülj neki, hogy a gyereked, unokád kimozdul otthonról,barátaival elmegy és egy kicsit jól érzi magát és nem valami kocsmában részegedik le, -
47. karcos 2008. március 24. 22:31
nna, miszter okoska odab***ott keményen.
én sem vagyok tüke, sőt, határon túlról érkezem. akkor nekem kétszeresen is kuss, örüljek, hogy befogad az az ország, amelynek 80 éve letüsszentettek engem is a peremén kívülre? földrajzi mobilitásról ugye nem hallottál? ha valaki esetleg másutt akar berendezkedni, akkor nyalogassa az őshonosok büszkeségtől cserzett talpát, c s a k m e r t nem oda adatott születnie?? iromba tapló vagy, aranyapám, szerintem a város szégyelli, hogy ilyen tükéi vannak. -
46. Krisztácska 2008. március 24. 16:46
Nahááááát OKOSKA!
Én is szeretnék magamnak egy ilyen életvidám, intelligens okos, talpraesett, alkalmazkodó és vendégszerető társat!! :D -
45. Saus 2008. március 24. 12:45
okoska: nagyon értlemes vagy legyél magadra büszke, vagyél távcsövet és ha látsz 3nál töb egyetemistát valahol gyorsan jelentsd fel őket mert akkor a szegényes semmitmondó életed egyből teljes lesz...
nekem ezzel a rendezvénnyel nincs igazán bajom kb. annyi, hogy nem nagy szombaton kellett volna és hogy legközelebb be kell jelenteni azt ennyi...
akinek meg a toll a legnagyobb baja az meg fogjon 1 lapátot és meg fog lepődni mennyi szemét van még az utcán amit senki se takarít el...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | Hűségkártya | ParasztParkoló | vendéglátás | szállás | szépségápolás
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bíró Ferenc | Gonda Tibor | Hargitai János | Hárs József | Jakabos Zsuzsanna | Marenics János | Mészáros András | Nagy Csaba | Nagy Tamás | Papp Judit | Páva Zoltán | Páva Zsolt | Rátgéber László | Róth Antal | Szekó József | Szili Katalin | Sztojan Ivkovics | Tasnádi Péter | Tóth Bertalan | Völgyi Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



