világjárvány

2019.10.22. 15:33

Fontos a gyerekkori elhízás megakadályozása

Számos hazai program, jó gyakorlat fellelhető a túlsúly elkerüléséhez – mondta az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár egy szakmai konferencián kedden Budapesten.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Nina Buday

Csányi Péter kitért arra: a túlsúly és az elhízás világjárványnak tekinthető,

az elhízás mértéke a következő évtizedekben emelkedni fog, ami egy sor krónikus megbetegedést – diabéteszt, keringési rendellenességet, daganatos elváltozást – okozhat felnőtt korban.

Ennek megakadályozását már gyermekkorban el kell kezdeni, ami

egy fontos népegészségügyi kihívás, és a megelőzés már a családtervezés időszakában lényeges „színtér”

- tette hozzá.

A helyettes államtitkár kiemelte, az egészségügyi államtitkárság folyamatban lévő fejlesztéseinek egyik központi eleme a népegészségügy területe, ami vonatkozik a 113 egészségfejlesztési iroda létrehozására és a Három generációval az egészségért pályázatra, aminek már a második körét írták ki. Kitért arra is, hogy a gyerekkori elhízás megakadályozását célzó programok szerves része a mozgás, aminek szintén be kell épülnie már gyermekkorban a mindennapokba.

Csányi Péter a programok közül kiemelte a vízfogyasztás népszerűsítését célzó – immár tízéves – Happy hét programot, amelyen idén közel ezer iskola vett részt 170 ezer iskolás bevonásával.

Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a konferencián arról beszélt, hogy a gyerekkori elhízás előfordulása 2010 óta stagnál Magyarországon, de még mindig negyedik, ötödik gyermek elhízott vagy túlsúlyos.

Megjegyezte, az OGYÉI számos olyan projektben vesz részt, amely a gyermekkori elhízás megelőzését szolgálja, és egyik ilyen legrégebben futó programja, a Happy hét.

Az intézet által rendezett, A gyermekkori elhízás és megfékezésének lehetőségei című konferencián számos előadás foglalkozik a témával.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!