Friss hírek

2004.11.11. 12:38

Csatornázási konferencia Budapesten

Az elmúlt 20 évben 34 százalékról 56 százalékra bővült a csatornázott lakások aránya, ezt a körülbelül évi egyszázalékos javulást a következő 10 évben évi 3 százalékra kell emelni - hangsúlyozta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter ma egy szakmai konferencián.

BAMA

A célok megvalósításához igen nagy összegek szükségesek. A becslések szerint 2015-ig 1000 milliárd forintot kell felhasználni e  terület fejlesztéséhez, ennek 60-70 százaléka európai uniós  közösségi forrás.

Az Európai Unió felé vállalt kötelezettség - amelynek  teljesítése Magyarországnak is alapvető érdeke -, hogy 2015-ig 86-87  százalékos legyen a csatornahálózatba kapcsolt lakások aránya.  Jelentősen javítani kell a biológiailag tisztított szennyvizek  arányát is - mutatott rá a miniszter. 

Az idén például 80 milliárd forint értékű szennyvíz-beruházás  fejeződik be, 140-150 kilométernyi csatorna épül, s jelentősen  korszerűsödnek a tisztítási feltételek. A következő években  2005-2007. között EU-társfinanszírozással 220 milliárd forintnyi  fejlesztés hajtható végre ezen a területen. Ezen felül az  önkormányzatok címzett- és céltámogatásból, helyi eszközökből  további beruházásokat is indítanak. 

A miniszter elmondta: új lehetőség, hogy a Magyar Fejlesztési  Bank is szerepet vállal a finanszírozásban, kedvező kamatozású  hitelt nyújt az önkormányzatoknak. Jövőre ez a forrás eléri a 60  milliárd forintot. 

A miniszter megjegyezte, hogy vannak olyan régiók, ahol már  jelenleg is számottevő eredményeket értek el, így például a Balaton,  ahol a 43 part menti településből 41-nél már csatorna szállítja el a  szennyvizet. A Velencei-tónál is hasonló eredményeket kívánnak  elérni, ehhez 6,5 milliárd forintos támogatást nyertek el az  operatív programból. 

A csatornázással, a szennyvíz-tisztítással foglalkozó szakmai  konferencián lehetőség van a kutatási eredmények, korszerű, új,  takarékos eljárások ismertetésére. Erre nagy szükség van a  rendelkezésre álló források minél hatékonyabb felhasználása  érdekében - hangsúlyozta Persányi Miklós.

-->

Ezek is érdekelhetik