2010.02.03. 18:36
Plusz terhek a távfűtésen
Nincs még döntés arról, hogy ki viselje a városi távhőszolgáltatás három hetes díjkülönbözetének terheit. A Pétáv tulajdonosai, a PANNONPOWER és a városi önkormányzat egyeztet a közel 40 millió és további extra kiadások sorsáról.
Mivel azonban az erőmű már a két – az elutasított, illetőleg a MEH által már elfogadott – árcsökkentési kérelem között a központi árhatóság által ugyancsak jóváhagyott hődíjon számlázott, így a Pétáv kiadásai és bevételei között egy 39 millió forintot meghaladó hiány keletkezett. Ezt további 56 milliós, illetőleg 84 millió forintos teher fejeli meg a tavalyról árhúzódó kötbér, illetőleg az első negyedévi hőmennyiségek előzetes és végleges díjnyilatkozat különbségéből fakadóan.
Az ügy kapcsán hallgatta meg Gasz Zoltán ügyvezető igazgatónak a Pétáv tavaly év végi és idén év eleji ármozgásairól szóló beszámolóját a városi önkormányzat energetikai albizottsága. A cégvezető hangsúlyozta, hogy az ilyen, előre nem kalkulát plusz kiadások veszélyeztetik a társaság gazdálkodását és stabil működését.
A probléma megismerését követően Erb József, az albizottság elnöke úgy tájékoztatott, hogy a mielőbbi megoldás érdekében tárgyalóasztalhoz szólítják a Pétáv két tulajdonosának, a PANNONPOWER Holding Zrt.-nek, illetve Pécs Megyei Jogú Városnak képviselőit, hogy egyeztessenek arról, ki és milyen mértékben viseli a január 1-je és 21-e között keletkező plusz terheket.
A bizottság állásfoglalása szerint hosszú távon az új erőművi biomassza program indulása hozhat megoldást, ami a gázfüggés mellett az árak hektikus mozgásától is mentesíti a pécsi távfűtést.
Indul a Mecsek–Dráva hulladékprogram
Az energetikai albizottság tájékoztatót hallgatott meg a Mecsek–Dráva hulladékgazdálkodási program előkészületeiről. Erb József elnök tájékoztatása szerint még februárban lezajlik a közbeszerzési versenyeztetés, márciusban várható a szerződéskötés, áprilisban pedig megkezdődhet a több tízmilliárdos térségi fejlesztés kivitelezése. A várhatóan másfél évig tartó beruházás eredményeként a megyeszékhelyen magánházanként, illetőleg lakóközösségenként megvalósulhat a szelektív hulladékgyűjtés. Utóbbit a szolgáltató Biokom területén a Mecsek–Dráva Társulás kisebb településeire is kiterjesztik majd gyűjtőpontok kihelyezésével. A szelektív gyűjtés és hatékony hulladékkezelés mellett a rendszer egy tervezett eleme a biohulladékok gyűjtése is.