Gazdaság

2010.04.03. 15:43

Már nem kell utazniuk egy nagybevásárláshoz

Egy magyar üzletlánc nyit szupermarketet az ormánsági városban, mintegy ezer négyzetméteren.

H. Zs.

Az ormánsági város, illetve a kistérség üzletek szempontjából sem tartozik a kedvező feltételekkel rendelkező területek közé, az itt élőknek Pécsre vagy Szigetvárra kellett utazniuk egy-egy nagybevásárláshoz, ami tovább növeli a költségeket. A kínálkozó lehetőséget kihasználva döntött úgy egy magyar tulajdonban lévő üzlethálózat, hogy szupermarketet épít a városban.

Mint Nagy Attila, Sellye polgármestere elmondta, sokat jelent a településen és a kistérségben élőknek a minap nyílt új üzlet, amely az árukínálat és az árképzés szempontjából is kedvezőnek bizonyult.

– Reményeink szerint a térségnek előnye származik abból a szempontból is, hogy az üzlethálózat tulajdonosai nyitottak a helyben megtermelt áruféleségek esetleges felvásárlásával, forgalmazásával kapcsolatban is, amely sokat jelentene az itt élőknek – mondta a polgármester.

Az új szupermarket ötezer féle terméket kínál, összesen több mint ezer négyzetméter alapterületen a vásárlóknak.

 

Címkék#Nagy Attila

Ezek is érdekelhetik