Száraz Dénes szerint ki kell beszélni az elhallgatott fájdalmakat

Lassú léptekkel érkezik a megbeszélt helyre. Mint mondja, már korán reggel futócipőt húzott, és túl van a kitűzött kilométerein. Száraz Dénes négy éve távozott a Jóban Rosszban sorozatból, azóta mintha kicsit háttérbe húzódott volna. Az érsekújvári Nyitra-partról indult színész jelenleg egy igazi jutalomjátékra, egy páratlan ősbemutatóra készül. Nyáron szívesen tér vissza Székesfehérvárra, ahol pár éve az Árpád-házi királyok életét bemutató Koronázási Szertartásjáték keretében II. (Vak) Bélát alakította. A Vasárnap Reggel készített a színésszel interjút.

Nekem úgy tűnik, hogy picit eltűnt a nyilvánosság elől. Ez tudatos döntés volt?

Nem volt ebben semmi tudatosság. Édesapám is mindig azt mondja: „Fiam, vigyázz, mert a végén el fognak felejteni.” Négy és fél évig alakítottam Tamás atyát a Jóban Rosszban sorozatban, a szerepnek köszönhetően sokkal inkább előtérben voltam. Olyannyira, hogy amikor végleg kiírtak az egész történetből, akkor a rajongók petíciót írtak, hogy visszakerülhessek. Így volt még egy rövid visszatérésem. Ezt követően viszont nem jött olyan lehetőség, ami miatt továbbra is folyamatosan írtak volna rólam az újságok.

A hirtelen jött népszerűséggel változott valami az életében?

Engem ez nem befolyásolt. Ismertebb lettem, de ettől még ugyanott élek, ahol annak idején. Ugyanabban a házban, ugyanazon a környéken.

Jelenleg nem állandó tagja a kőszínháznak; nem érzi a hátrányát ennek?

Megvannak a feladataim és az álmaim is. A főiskola után Székesfehérvárra kerültem, majd az Újszínházhoz szerződtem. Lassan hat éve szabadúszó vagyok, és a legtöbb időmet Bánfalvy Ágnes színházánál töltöm, ahol bőven ellátnak szerepekkel.

Úgy tudom, Székesfehérvár olyan, mintha a második otthona lenne.

Székesfehérvárra azért járok vissza szívesen, mert itt kezdtem a pályafutásomat, hiszen négy évig a Vörösmarty Színház társulatának voltam a tagja. Két éve Szikora János igazgató-rendező hívott meg a harmadik Koronázási Szertartásjátékra, II. (Vak) Béla szerepére. Édesanyám történelemtanár, így a történelem mindig is fontos része volt az életemnek. A bemutató előtt is tőle kértem tanácsot, és az általa ajánlott könyvekből készültem. A koronázási templom romjai fölött egy hatalmas arénában, háromezer ember előtt játszani semmihez sem hasonlítható érzés volt.

Mivel tölti a nyarat, munkával vagy pihenéssel?

Ma már a legtöbb színésznek a színházi évadon túl a színésznyár is munkával telik. De emellett mindig sikerül pihenni és a családdal tölteni az időt. Augusztus 10-én mutatjuk be Andrew Bovell ausztrál szerző Majd, ha az eső eláll című darabjának első hazai ősbemutatóját a Hatszín Teátrumban. Földvári Péter és Ridzi Gábor, a producerek elképzelése szerint hét előadásunk lesz, később pedig szeretnénk a darabot az ország különböző helyein bemutatni. Szamosi Donáth végre egy olyan rendező, akinek van koncepciója és szándéka. Ilyen emberekkel szeretek együtt dolgozni.

Mennyire lesz nyitott a közönség egy olyan családdrámára, ami két kontinensen, nyolc évtizeden ível át és négy generáció különös sorsát festi le?

Olyan problémákról beszélünk, olyan kérdéseket feszegetünk, amelyek sokunkat érintenek. A családi szereteten, lojalitáson és összetartozáson alapuló kapcsolatrendszert, mely nemritkán sötét titkokat és elhallgatott fájdalmakat is hordoz. Ha ezeket a fájdalmakat nem beszéljük ki, az generációk életét mérgezheti meg és teheti tönkre. Az évek múlásával egyre nehezebb áttörni a hallgatás falát, és így szinte lehetetlen választ kapni a legalapvetőbb kérdésekre is: hogy honnan jöttünk, kik is vagyunk, mik vagyunk valójában. Ez az előadás régen kulcsra zárt ajtókat nyithat ki, sok fájdalomtól menthetnénk meg általa a következő generációt. Amikor a rendező megkeresett ezzel a lehetőséggel, azonnal rábólintottam. Ebben a feladatban komolyan le kell ásni a lélek bugyraiba. Az ilyen felemelő munkák miatt lettem színész.

Szokott filozofálgatni az élet nagy dolgairól?

Sokszor vezetés vagy sétálás közben azt érzem, hogy csak ki kellene nyújtani a karomat és lehúznom, mint egy redőnyt, az előttem lévő világot, és egyszerűen át lehetne lépni egy másikba. Talán az igaziba.

Gondolom, kedvenc filmje a Mátrix.

Egyértelmű! Véleményem szerint az élet jóval több annál, mint amit jelenleg látunk és tapasztalunk belőle.

Egymás melletti dimenzióban való ugrálásról szólt a Hurok című film is, amelynek főszerepét játszotta. A bemutató óta két év telt el, megkeresték más lehetőséggel is?

A film egy bátor lépés volt a magyar moziban, élveztem a feladatot és inspirált a kihívás. Pár hete részt vettem egy válogatáson, most várok a visszajelzésre. Ebben a várakozás rész a legnehezebb.

Volt olyan időszak, amikor nem csörgött a telefonja?

Persze; akkor azon agyaltam, mit csinálhatnék. Eszembe jutott, hogy elmegyek kaszkadőrnek. Aztán felhívtam a Magas-Tátrában a hegyimentő-szolgálatot, kell-e nekik egy önkéntes hegymászó. Mindig hiszek abban, hogy amikor már nagyon rossz a helyzet, akkor mindig jön valami. Nem is csak hiszek ebben, hanem biztos vagyok benne.

Milyen színházi feladatai vannak még?

Tavaly a Belvárosi Színházban mutattuk be Horváth Csaba rendezésében az A miniszter félrelép című darabot. Az előadásban a minisztert Gesztesi Károly, a titkárt Beleznay Endre, a csábítót Kiss Ramóna alakítja, én meg a féltékeny szeretőt játszom. Ezzel a darabbal járjuk az országot, megyünk a Felvidékre, Erdélybe is.

Nem fárasztó ez az állandó ingázás?

Meg lehet szokni. Valahol ezt az egészet egyfajta missziónak tartom, oda viszünk el színházat, ahová egyébként nem jutna el. Kisebb településeken, művelődési házakban játszunk. A határon túl pedig különösen örülnek a magyar szónak, az igazi színháznak.

Mikor jártak Érsekújváron, ahonnan annak idején elindult a nagybetűs életbe?

Valamikor a tél derekán. Amikor csak időm engedi, hazamegyek Érsekújvárra. Édesanyám és édesapám még mindig ott élnek, nekem egy nagy „lépés” innen autóval. Ilyenkor beszélgetünk, emlékeket idézünk fel.

A pályája úgy indult, mint Kaszás Attiláé, akit a mai napig példaképének tart.

Mindketten a szlovákiai Felvidéken születtünk, sok közös vonásunk van. Az egyenességet, tisztaságot, egyszerűséget mind otthonról hoztuk. Az vagyok, akinek látsz.

A színészetre azt szokták mondani, hogy olyan, mint a hosszútávfutás, elszántság, türelem és kitartás kell hozzá. Ön mindkettőben jeleskedik.

A terepfutó-versenyek az életem nagy részét kitöltik. Mindennap felveszem a futócipőmet és bevetem magam a házunk mögötti erdő sűrűjébe. Komoly edző segít a felkészítésben.

Ha jól tudom, Lőrincz Olivér, aki Lubics Szilviát és Maráz Zsuzsannát is felkészítette a Spartathlonra.

Szerintem az ország egyik legjobb és – sportolói eredményeit tekintve – legsikeresebb edzőjének kezében vagyok. De ezt a 246 kilométeres távot soha nem szeretném lefutni. Nagyjából 53 kilométert tudok szépen és eredményesen teljesíteni. Ráadásul még ott van mellette a másik hobbim, a hegymászás is.

Mióta szerelem a hegymászás?

Gondolhatja, hétévesen már a Magas-Tátrában lógtam a sziklákon. Volt egy kisebb kihagyás az életemben; aztán 2004-ben elkezdtem többet foglalkozni ezzel az egésszel, és elvégeztem egy sziklamászó tanfolyamot is.

Tavaly az Everest expedíciós csapat tagjaként meghódította a 6200 méteres Island Peaket. Mit érzett a csúcson?

Először azt, hogy ne kelljen lemenni. Óriási élmény volt, hiszen sütött a nap, ami ebben a magasságban ritkaság. Körbenéztem, és láttam a Himaláját. Megéltem a csodát.

Ilyen, amikor egy régi álom teljesül.

Nekem ez régi, ki nem mondott tervem volt. Egy véletlennek köszönhetően kerültem be a csapatba. Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászót kísértem el az Everest alaptáborába, és másodmagammal megmásztuk a 6200 méteres Island Peaket. Amikor visszaértem az alaptáborba, felhívtam a feleségemet. Emlékszem, azt mondtam neki: „Úgy érzem, megérkeztem.”

Most már nagyobb csúcsokat szeretne meghódítani?

Nem szerepel a terveim között. Amiről évekig álmodtam, már elértem. Tudom, hogy a sors megajándékoz majd olyan lehetőségekkel, amilyenekkel szeretne.

Borítókép: Száraz Dénes

Forrás: Kallus György