adózás

2020.12.20. 08:09

Nyolcszorosára nőtt a kivások létszáma

A kivások létszáma 2016-hoz képest nyolcszorosára, 53 ezerre nőtt, és ez a tendencia folytatódhat, hiszen a pénzügyi tárca számításai szerint még legalább 50 ezer cégnek érné meg a kisvállalati adót választania – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert közölte: a kisvállalati adó a leggyorsabban növekvő adófajta. Hozzátette: ez nem véletlen, ugyanis a kivát választó cégek eddig összességében 185 milliárd forint adót spóroltak meg.

Az államtitkár megjegyezte, hogy az összeg jelentősen megnőhet jövőre, hiszen

2021. január 1-től még kedvezőbb lesz a kisvállalati adó, így jelentősen nőhet a kivát december 31-ig választók tábora.

Az államtitkár kiemelte: jövőre egy százalékponttal, 11 százalékra csökken a kiva mértéke. 2021-től a belépési értékhatár egymilliárd forintról három milliárd forintra, és a bennmaradási értékhatár három milliárd forintról hat milliárd forintra emelkedik. A kisvállalati adó a közepesnek mondható cégek számára is választható lesz, előmozdítva ezzel a vállalkozások versenyképességét és segítve a gazdasági növekedést – tette hozzá Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium azt szeretné elérni, hogy a cégek legyenek tudatosak adóügyeikben, és válasszák a számukra legkedvezőbb adózási formát – hangsúlyozta.

Azt írta: a vállalkozások döntésében a Pénzügyminisztérium egyrészt az úgynevezett kiva kalkulátorral, másrészt pedig azzal segít, hogy azokat a cégeket, amelyek a tárca szakértőinek a számítása szerint kivára váltással legalább százezer forintot takaríthatnának meg, az adóhivatal elektronikusan értesítette erről.

Izer Norbert szerint

a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét.

A próbaszámításokat a 2021-es évre várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégezni – javasolta az államtitkár.

A kiva népszerűsége töretlen, míg 2016-ban az év végén 6500 kivást tartott nyilván az adóhivatal, addig idén tizenhét nap alatt, december 1-től 17-ig már 3500 cég jelentkezett be a kiva hatálya alá – ismertette a legfrissebb adatokat az államtitkár. Megjegyezte, hogy évről évre egyre több cég használja ki az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtájának az előnyeit, ezt igazolja a decemberi statisztika is, mely szerint csaknem másfélszeresével többen választották eddig a kisvállalati adót, mint tavaly ugyanebben időszakban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában