jubileum

2020.02.07. 10:46

Hetven éve alakult a Debreceni Népi Együttes

A csoport hosszú utat járt be a tavaly nyáron elnyert nemzetközi elsőségig.

Fotós: Czeglédi Zsolt

Fennállásának 70. évfordulóját ünnepli a Debreceni Népi Együttes, amely azzal a céllal jött létre, hogy összegyűjtse és műsoraiban feldolgozza az alföldi magyar népi hagyományokat, dalokat és táncokat. Az együttes 1950-es indulásában nagy szerepe volt két fia­tal néprajzosnak, Varga Gyulának és Béres Andrásnak – utóbbi több mint negyven éven keresztül vezette a társulatot – írja a Magyar Nemzet.

Hat év megfeszített munka után nagy elismerés érte őket: 1956-ban Párizs polgármesterének ezüstérmét vehették át. Ugyanebben az évben a Magyar Táncművészek Szövetsége nekik ítélte Az évad legjobb tánccsoportja címet.

1963-ban kettévált az együttes, a Hajdú néven ismert másik néptánc­csoport hasonlóan sikeres pályát futott be, és tavaly ősszel közösen adták elő a Szabadság őrvárosa című táncjátékot.

A Béres András vezette csoport hamarosan állandó szereplője lett a hazai és külföldi néptáncos rendezvényeknek. A debreceni virágkarnevál megalakulása óta fellépnek a karneváli menetben és a kísérő kulturális műsorokban. Állandó díjnyertesei voltak a Kállai kettős című és a Martin Györgyről elnevezett néptánctalálkozóknak, Dániában pedig Arany Rózsa-díjat érdemeltek ki.

Béres András halála óta, 1993-tól Hercz Vilmos, Hercz Beáta és Vámosi István vezeti az együttest, amely elsajátította a Kárpát-medence minden tánctípusát és táncdialektusát. Példaértékű az is, ahogyan az utánpótlással foglalkoznak, ugyanis hét különböző korosztályos csoportjuk van az óvodásoktól a felnőttekig – érdemes elidőzni a szellemes csoportneveknél: aprócska, kistücsök, csipogó, pulykakakas, ifjúsági, szarkalábas és a felnőtt csoport.

Az együttes hosszú utat járt be a tavaly nyáron elnyert nemzetközi elsőségig, amelyet az isztambuli Büyükçekmece Kültür ve Sanat Festivalin értek el: huszonnyolc csoport közül szerezték meg az első díjat, holtversenyben egy orosz együttessel.

A győzelmet egy Guinness-rekorddal ünnepelték meg: a tavalyi virágkarneválon Debrecen főterén ötven prímást gyűjtöttek össze egy kis örömzenélésre – ennyi prímás addig még sohasem vett részt ugyanazon a hangversenyen.

Jelenleg aprólékos műhelymunka folyik az együttesben. Készülnek a 70. évforduló méltó megünneplésére, az év második felében például nagyszabású néptáncgálát rendeznek.

Borítókép: A Debreceni Népi Együttes tagjai táncolnak Wass Albert Tizenhárom almafa című regényéből táncszínpadra adaptált előadásuk ősbemutatóján a debreceni Kölcsey Központban 2015. szeptember 26-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában