Magyar Kupa-döntő

2018.05.22. 16:57

Történelmi győzelemre készül a Puskás Akadémia

Az Újpest FC a jubileumi 10., míg a Puskás Akadémia FC a történelmi első diadalára készül a labdarúgó Magyar Kupa szerdai fináléjában, amelyet 20 órától a Groupama Arénában rendeznek.

Debrecen, 2018. május 8. Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetõedzõje a labdarúgó Magyar Kupa elõdöntõjében játszott Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC visszavágó mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. május 8-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

A mérkőzést felvezető keddi sajtótájékoztatón abban mindkét vezetőedző egyetértett, hogy a két csapat három bajnoki találkozójából, amelyek mindegyikét a felcsútiak nyerték, nem szabad kiindulni, mert egy kupadöntő teljesen más jellegű összecsapás.

„A csapat sokat tett, hogy a fináléban játsszon. A Kisvárda, a Zalaegerszeg, a Diósgyőr és a Debrecen búcsúztatásával megérdemelten szerepelhetünk a döntőben”

- jelentette ki Pintér Attila, a Puskás Akadémia trénere, aki szakemberként korábban már kétszer emelhette magasba a serleget, egyszer a Sopron, egyszer a Ferencváros irányítójaként.

A korábbi szövetségi kapitány szerint azért más a kupadöntő, mint a bajnoki meccsek, mert ebben az esetben nincs javítási lehetőség. Hozzátette, motivációnak nincsenek híján a játékosai, mivel a klub történetének legnagyobb sikerét érhetik el, éppen ezért, ahogy fogalmazott, nem játszadozni akarnak, hanem nyerni.

A fővárosiak szerb trénere, Nebojsa Vignjevic azt emelte ki, hogy a kupadöntő a kedvenc meccse éppen azért, mert nincs második lehetőség, vagy győz, vagy veszít egy csapat. Hozzátette, neki már mindkettőben volt része Újpesten, mivel 2014-ben elhódították a trófeát, két évvel később viszont alulmaradtak a fináléban.

„Ebben a szezonban háromszor vertek meg minket ugyanazzal a taktikával.

Vártak és védekeztek, majd kihasználták az egyéni hibáinkat” – idézte fel a mostani rivális ellen elvesztett három bajnoki mérkőzést Vignjevic, aki szerint ennek ellenére félelem nélkül fog futballozni az együttese. Kifejtette, már csak azért is más találkozóra számít, mert ezúttal az ellenfélnek nem lehet elég az egy pont, mint a bajnokságban, azaz gólra törőbb játékra számít a Puskás Akadémiától, mert csak úgy győzhet.

A szakember azt is felidézte, hogy a nyolcaddöntő előtt azt mondta, ha a Pakson túljut a csapata, akkor megnyerik a kupát, s most abban bízik, hogy valósággá válik akkori kijelentése.

A játékosok közül a felcsútiak kapusa, Hegedűs Lajos arról beszélt, hogy már érzik a pezsgést egy nappal a találkozó előtt, illetve önbizalmat ad nekik, hogy háromszor is felülmúlták az Újpestet annak ellenére, hogy a lila-fehérek általában többet birtokolták a labdát.

A bajnokságban 16 gólos újpesti csatár, Novothny Soma szerint a jubileumi 10. MK-diadal plusz motivációt jelent számukra. A három egymás elleni találkozóról úgy szólt, a Szusza Ferenc Stadionban elszenvedett 3-1-es vereség volt a legfájóbb, mert ott a Puskás Akadémia jószerivel háromszor lépte át a félpályát és háromszor ünnepelhetett. Kiemelte még, hogy a szurkolók nagy segítséget jelentenek, s biztos benne, hogy ezen a kupadöntőn az ő nagyobb és hangosabb jelenlétük előnyt jelent az Újpestnek.

A Magyar Kupa győztes csapata az Európa Liga-induláson túl 100 millió forinttal gazdagodik,

míg a vesztes valamivel több mint 20 milliót kap. A meccsre délelőttig több mint 8000 jegy kelt el, ebből nagyjából 5000 Újpesten.

Borítókép: Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében játszott Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC visszavágó mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. május 8-án.

MTI Fotó / Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában