Bama.hu videó

2023.10.23. 17:30

Egy tűt nem lehetett leejteni a pécsi Expo Centerben, annyi ember volt kíváncsi a veterán autókra (videó és galéria)

Fél órába telt, mire egy szabad helyet találtunk és le tudtuk parkolni az autónkkal a pécsi Expo Centernél hétfő délelőtt, ahol az Oldtimer Club hagyományos Őszi Veteránjármű kiállítását és börzéjét tartották. De nemcsak a parkoló környékén hemzsegtek az emberek, hanem az Expo is megtelt élettel.

Zsigmond József

Fotó: Laufer L.

– 2002-ben alakult a klubunk, és már az első évben megrendeztük a börzét. Akkor az Ipari út végén, egy kis cégnek a parkolójában volt a rendezvényünk, körülbelül 20 autóval, 20 árussal – mondta Mott János, az Oldtimer Club elnöke. – Később megkaptuk a vásártér délnyugati sarkát, majd később a vásártér jelentős részét. Idővel ezt is kinőttük, már majdnem botrányba fulladt, mert nem fértek el a veterán autók – tette hozzá.

Új helyet kerestek, akkor szóba jött, hogy valamelyik áruház parkolójában lehetne megtartani a börzét. Az eseményt az egyik alkalommal a Makay úti áruház parkolójában rendezték meg, de minden alkalommal más és más volt a feltétel, így végül a Expo Centernél kötöttek ki.

– Mikor értesültem róla, hogy az emeletes buszt, a Bikaruszt restaurálták, rögtön elkezdtem kutatni, hogy kinél lehet a jármű. Hamar meg is találtam, és a Volánnak felajánlottam, hogy a Őszi Veteránjármű kiállítás és börzére hozzák el, hiszen korábban Pécs utcáit is járta 

– mondta Mott János.

Mint kiderült, a Volánbusz Zrt. vezetősége örült a megkeresésnek, és el is fogadták a meghívást. Hatalmas siker volt a Bikarusz, amely még egyszer, idén tavasszal begurult Pécsre.

– Most úgy döntöttek, hogy egy másik buszt kérünk a Volántól, és egy régi zöld Ikarus 66-ost kaptunk. Mi lesz a jövőre? Lehet, hogy tavasszal megint megérkezik az emeletes busz – mosolyogva válaszolt kérdésünkre Mott János.

A Őszi Veteránjármű kiállítást és börze a legnagyobb rendezvénye a Oldtimer Clubnak. Az idei börzére rekordszámmal érkeztek veterán autósok az ország más pontjáról is, így lassan elmondható, országos hírnevet szerzett magának a rendezvény.  A veterán autók közül az egyik legrégebbi egy Citroen AC4F (1930) volt.  A jármű Szigetvár mellől érkezett.

– Mikor megvásároltuk a kocsit üzemképes volt, de hiányos. Időközben nézegettem interneten, hogy milyen volt eredetileg, majd beszereztük az alkatrészeket, és 2021 májusában nekiálltunk szétszedni az autót édesapámmal – mondta Bencsik Barnabás. – Mindent mi csináltunk a kocsin, újra építettük, kárpitoztuk, fényeztük és 2023 júliusára készültünk el. 2500 munkaóra van a kocsiban.

 

És hogy nem drága hobbi kérdésre azt a választ kaptuk: „Édesapám autószerelő a szakmája, én okleveles gépészmérnök vagyok, és elmondható: nem iszunk alkoholt, nem dohányzunk, így ezt a pénzt a hobbinkra költhetjük”. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában