„Jövök, amikor tudok”

2019.01.02. 11:30

Egyre nagyobb problémát okoz a mesteremberhiány

Sok fejfájást okoz az elmúlt időszakban a mesteremberek hiánya a piacon. Nagyon sokan vannak úgy, hogy minimum napokat várnak egy-egy szakemberre. Ez főképp a tél előrehaladtával és a hideg beköszöntével jelenti a legnagyobb gondot. Mivel szinte lehetetlen találni nemcsak jó, de bármilyen villany- és vízvezeték-szerelőt, pedig ezek az emberek a legtöbb esetben elengedhetetlenek lennének a munkálatok elvégzése szempontjából.

Bátonyi Donát

Többekben felmerült már az, hogy egy elit étteremben hamarabb kapnak asztal, mint a ház körüli munkálatokra szakembert. Ha azt nézzük, hogy az előbb említett étteremben minimum másfél hónapra előre kell foglalni, míg egy baranyai kutatás szerint a szakemberek ötven százaléka hónapokra előre be van táblázva, kijelenthetjük, könnyen lehet, hogy utóbbival jobban meggyűlne a bajunk. Egyes felmérésekből világosan kiderült az is, hogy a magyarok nagy része nem egyszer szembesült már azzal, hogy otthonában valaki rossz munkát végzett.

Nemrég keresett fel bennünket egy idős hölgy Papp Erika, aki egy kis faluban lakik, hogy ő már lassan egy hete vár nem is egy mesteremberre, aki meg tudná javítani a villanybojlerét.

– Nagyon el vagyok keseredve

– mondta elcsukló hangon. – Legalább öt környékbeli szerelőt is felhívtam, három rögtön rávágta, ne is mondjam tovább, olyan sok munkájuk van, hogy legközelebb februárban tudnak egyáltalán ránézni a bojlerre. De akadt, aki azt javasolta, vegyek inkább másikat, akkor több esélyem van meleg vízzel mosogatni. De annyi pénzem természetesen nincsen. Végül ajánlottak egyet, aki belátható időn belül el tudta vállalni a munkát, de pontos időpontot ő sem tudott adni. Ő azt mondta nekem, jön, amikor tud. Szerencsére fával tüzelünk, így hideg nincs a házban, viszont fürdéshez kénytelenek vagyunk forralni a vizet – mesélte el lapunknak Erika.

A gázszerelő szerint senki nem maradhat fűtés nélkül

Ennek okán felkerestünk egy szakembert Horvát Sándor személyében, ő hogyan látja a kialakult helyzetet.

– Valóban nagyon kevés a mesterember nemcsak a térségben, de az országban is. Én elsősorban most kombi kazánokat javítok, azok most rendre mondják be az unalmast a legnagyobb hidegben. Mi nem a hívás sorrendjében dolgozunk, előre vesszük azokat, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Nem maradhat egy család se fűtés és meleg víz nélkül, főleg nem az ünnepek tájékán. Sajnos vannak olyan szakemberek, akik felületes munkát végeznek, hogy tudják tartani a bevállalt munkamennyiséget. Én is egész nap dolgozok, lehet, lassabban ugyan, de tisztességgel megcsinálnom a munkámat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában