2020.02.27. 17:30
Csúcstechnológiákat mutatnak be az idei Pollack Expón
Immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Pollack Expót, ahol a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar partnercégeivel együtt műszaki-szakmai kiállítással és konferenciasorozattal várja idén is az érdeklődőket.
A régió legnagyobb műszaki szakvására csütörtök délelőtt rekordmennyiségű, több mint 130 kiállító céggel nyitotta meg kapuit. Szinte az összes, megyénk működését meghatározó társaság standot állított, így a például a Biokom Nonprofit Kft., a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft., a BAT Pécsi Dohánygyár Kft., a Tettye Forrásház Zrt. és a PÉTÁV Kft. is. A két nap alatt mintegy 100 szakmai előadást tartanak a műszaki és mérnöki tudományok iránt nyitott hallgatók, gyakorló szakemberek és érdeklődők számára. A szakmájukat gyakorló mérnökök pedig koncentráltan olyan információkhoz juthatnak a két nap alatt, amelyekkel nem biztos, hogy mindennapi munkájuk során találkoznak.
A rendezvény egy plenáris üléssel kezdődött a pécsi Expo Centerben, amelynek keretében többek között Medvegy Gabriella, a Műszaki és Informatikai Kar dékánja, Miseta Attila, a PTE rektora és Bognár Szilvia alpolgármester köszöntötte a látogatókat.
– A mai nap során sok szó lesz az energiahatékony építésről, sokat fogunk beszélni olyan projektekről, ahol kifejezetten fontos az energiatudatos, ökologikus szemlélet
– fogalmazott a dékán. – Örülünk, hogy itt üdvözölhetünk középiskolásokat is.
Megnyílt a Pollack Expo
Az idei Pollack Expón labortechnikai kiállítók is megjelennek. A régióban eddig nem volt ilyen témájú szakbemutató, ezt a hiányt most pótolják, lehetőséget biztosítva a labortechnika területén működő cégek termékeinek, szolgáltatásainak ismertetésére, a szakmai eszmecserére. S azok számára is érdekes lehet az idei Pollack Expo, akik jelenleg is építkeznek, ugyanis körülbelül 80 épületgépészeti kiállító kínál standjaiknál lakossági és ipari méretekben egyaránt korszerű megoldásokat.
A Baranya Megyei Mérnöki Kamara és a Dél-Dunántúli Építész Kamara több száz tagja ismét aktív résztvevője a szakmai előadásoknak, és lehetőségük van kreditpontok szerzésére is. Különlegesség, hogy a Dél-Dunántúl legnagyobb szakkiállítása ettől az évtől kiterjesztette határait a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar külföldi hallgatói számára is, akik angol nyelven hallgathatnak szakmai programokat az egyik szekcióban.
A pénteki nap egyik fontos programeleme az Építész Szakmai Intézete által szervezett Membránszerkezetek Magyarországon című nemzetközi konferencia, amellyel Majoros Gábor Ybl-díjas építésznek, a hazai sátorépítészet kiemelkedő alakjának kívánnak emléket állítani.
Lelkes középiskolásokat díjaztak
A PTE MIK a Pécsi SZC Pollack Mihály Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal egy ökoépítészetről szóló versenyt hirdetett. A megnyitó végén tartották meg a Tervezz Te is Ökoházat! innovációs középiskolai verseny eredményhirdetését és díjátadóját. Kondor Tamás, a PTE MIK általános és stratégiai dékánhelyettese a verseny kapcsán úgy fogalmazott, hogy ez volt az idei egyik legizgalmasabb együttműködési megállapodásuk. A megmérettetésen a pécsi középiskola csapata második helyezést ért el.