Hamarosan nyitás!

2022.06.03. 14:00

Élvezték a gyerekek az első csobbanást Harkányban (galéria)

Száz gyerek tegnap először próbálhatta ki a Harkányi Gyógyfürdő új kültéri gyerekbirodalmát, amelynek terheléses próbaüzeme kezdődött meg. Ha minden megfelelően alakul, akkor a nyári szünet elején megnyitják az új részleget.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: L.P.

A nyári szünet kezdetére tervezik a Harkányi Gyógyfürdő legújabb részlegének megnyitását. A négy medencéből álló, összesen 550 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező gyerekbirodalom tavaly év végén készült el, de mivel kültéri részről van szó, értelemszerűen csak most, a jó időben kezdődhetett meg a terheléses próbaüzeme, amikor is 30, 60, majd 100 százalékos terheltség mellett vesznek mintát, és vizsgálják a medencék vizét. 
Mint Szilágyi Tibor, a Harkányi Gyógyfürdő gazdasági igazgatója elmondta, a 100 gyerek 30 százalékos kapacitást jelent ennél a fürdőegységnél, és csak akkor folytathatják a próbaüzemet a 60 százalékos kapacitással, ha minden vízminta megfelelő értéket mutat. Ha az értékek folyamatosan jók, akkor teljes kapacitás mellett – mintegy 300 gyerekkel – a jövő hét végén fogják a vízminőséget vizsgálni. A fürdő főrmérnöke, Ujságh Zsolt elmondta, a komplexum valamennyi medencéjének vizét tízszer többször vetik vizsgálat alá az önálló kémiai laboratóriumban, mint azt a hatóságok előírják, így mindig pontos információt kapnak mindegyik medence vizéről. 

A gyerekek nem a vízminőséget, inkább az élményelemeket tesztelték, és nagyon élvezték a fürdőzést. Többféle csúszda, csobogó, mászóka és vízi pálya tette élménytelivé a medencében töltött időt. A 25-től 100 centiméteres vízmélységgel rendelkező négy medencetérben a totyogó gyerekektől a kamaszkorú fiatalokig mindenki megtalálja a kedvére valót. 

A tavaly ősszel átadott, népszerű téli élményfürdő, a Harka Vízivilág és az új kültéri gyerekbirodalom összesen bruttó 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból készült el, majdnem napra pontosan két év alatt. Marosi-Melles András, a Harkányi Gyógyfürdő elnök-igazgatója elmondta, további fejlesztésekre készülnek, már megvannak a következő beruházások tervei, sőt a kivitelező kiválasztására már lefolytatta a harkányi önkormányzat a feltételes közbeszerzést. Ennek lényege, hogy a források előteremtése után minél hamarabb meg tudják kezdeni a kivitelezést. A fejlesztés újabb üteme egy 2000 négyzetméter vízfelületű, nullától 160 centiméter vízmélységig mélyülő mediterrán medence és egy 1000 négyzetméter vízfelületű, 180 centiméterig mélyülő hullámmedence megépítését, valamint egy új vizes­blokk, egy 600 szekrényes öltözőépület, egy 6 vendéglátóhelyet magába foglaló ételudvar, továbbá egy hűtött kommunális szeméttároló kivitelezését foglalja magában. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában