Beindult a nyári gyümölcsszezon

2022.06.11. 11:30

Érik a hazai kajszi, meggy és cseresznye

Szépen pirosló eper még kapható a piacokon, ugyanakkor egyre több cseresznyét, meggyet és kajszit is láthatunk a roskadozó pultokon. Ezek java része már hazai termés.

Zsigmond József

Egyre több a magyar gyümölcs a piacokon. Tegnap nem volt olyan árus a pécsi vásárcsarnokban, ahol ne találtunk volna magyar epret, cseresznyét, meggyet, kajszit. Megkerestük a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökét, Apáti Ferencet, aki a hazai gyümölcsfrontról elmondta, a mostani előrejelzések szerint közepes, jó termési mutatók várhatóak. 

A tavaszi fagyok elkerülték hazánkat, ám a tartós szárazság kisebb-nagyobb gondokat okozott. Az epernél már a szabadföldit árulták, az árak a pécsi vásárcsarnokban 1500–1600 forint között mozogtak, de volt, ahol 1000-ért kínálták, amit lekvár készítésére ajánlottak. A cseresznyéből is egyre több van, a főszezon a következő hetekre várható, hasonlóképen a meggyhez. Annyit megtudtunk, kérdéses, milyen hatással lesz a mostani csapadék a cseresznyére, meggyre, elkezd-e repedezni tőle. 

Korai kajszit is láttunk, erről elmondták, hogy fogyasztásra jó, de lekvárt, dzsemet ebből nem érdemes készíteni. 

– A tavalyi rossz időjárás miatt a dinnyeszezon kitolódott, később kezdődött. A mostani állapot szerint már július elején megjelenik a magyar dinnye a piacon – mondta egy árus a csarnokban, aki évek óta foglalkozik dinnyeter­mesztéssel. Az idei kilátásokkal kapcsolatban közölte, hogy kevesebb lesz a dinnye, hisz a termőterület nagysága 20-30 százalékkal csökkent, de a hazai piacot ez is bőségesen ellátja. 

A sorok között járva szóba került az új vásárcsarnok is. Sokan érdeklődtek az árusoktól mikor költöznek, mikor nyit. Mint megtudtuk, várhatóan július második hétvégéjére nyitják meg. 

Zöldségek, gyümölcsök árai a piacon (forint/kilogramm vagy darab, doboz, csokor)
 

Zöldségek 
burgonya250–300/kg
brokkoli590/kg
cukkini650/kg
fokhagyma1700-1990/kg
karalábé300/db
karfiol590/kg
káposzta250-350/kg
lila hagyma450/kg
lila káposzta550/kg
padlizsán790/kg
paprika790–1400/kg
paradicsom (szigetvári) 
 520-650/kg
paradicsom (mórahalmi)690-790/kg
retek250/cs
saláta300-350/db
sárgarépa320-390/kg
tök550-650/kg
uborka550–690/kg
újburgonya290–450/kg
új káposzta350/kg
új kelkáposzta350–390/kg
új zeller450/kg
vöröshagyma350/kg
zöldséggyökér590–990/kg
Gyümölcsök 
alma300–390/kg
banán590–690/kg
citrom990–1290/kg
cseresznye500–990/kg
dinnye590/kg
dió3690/kg
eper1000–1690/kg
kajszi500–990/kg
meggy890–1290/kg
nektarin1090/kg
sárgadinnye990–1290/kg
szőlő1990/kg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában