Fejlesztések

2023.03.30. 17:16

Piac, bevásárlóközpont és gyorsétterem épülhet a Budai vámnál

Bóka M.

A közelmúltban egy technikai, ám annál fontosabb módosítást kért a pécsi önkormányzattól két magánvállalat, hogy a Pécsi Építési Szabályzat megváltoztatásával, várossal kötött településrendezési szerződéssel lehetősége nyíljon fejlesztésre a keleti városrészben. A zalaegerszegi és pécsi befektető cégek a Budai vámi Tesco mellett, a 6-os úttól délre, a Bányavasút utca nyugati oldalán található, több mint három hektáros területen indítanák el a munkálatokat. 

Fotós: Löffler Péter

Az ingatlanon valamikor a pécsi panelgyár működött, itt készültek például a kertvárosi házak is, de annak megszűnése óta beépítetlen, hasznosítatlan ez a rész, gyakorlatilag évtizedek óta pusztul. 

A hatalmas terület déli felében tíz, egymás melletti, de különálló üzletből álló – nem élelmiszeripari – kereskedelmi központot hoznának létre parkolókkal, ami az előzetes, önkormányzathoz is eljuttatott tervek alapján hasonló lenne a Siklósi út melletti bevásárlóközponthoz. Az üzletek a tervek szerint C alakban helyezkednek majd és úgy fogják közte a vásárlói parkolót.

A terület északi részén pedig asztalokkal, pavilonokkal és a vizesblokkokkal „mobil piac" létesülne, amely termelői piacként is funkcionálhat az elképzelések szerint.

A fejlesztések érdekében kiépítik a szükséges infrastruktúrát, az elektromos és vízhálózatot, valamint szennyvízelvezést. Közvilágítást létesítenek, valamint térfigyelőkamera-rendszerrel pásztázzák majd a piacot.  Természetesen szilárd burkolatú lesz a piac, valamint a pakolási lehetőséget is biztosítanak, és az árusoknak külön vizesblokk is lesz.  

A tervezett fejlesztést és az ahhoz szükséges településrendezési szerződést megkötését a pécsi önkormányzat egyhangúlag támogatta. 

Érdekesség, hogy a szomszédos, a Budai vámi buszpályaudvar melletti területen információink szerint az egyik gyorsétteremlánc kezdett fejlesztésbe, aminek már jól látható jelei is vannak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!