Nem kenyerük a pazarlás

2023.10.08. 14:00

Boltba indulás előtt érdemes lefotózni a hűtő tartalmát - Tudja miért?

Az ételmaradékok mellett a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek a legtöbbször a kukába – a hazai élelmiszer-pazarlás csökkent az utóbbi években, de még mindig jelentős. Kellő odafigyeléssel azonban elérhető a további javulás.

Wald Kata

Fotó: New Africa

Jelentősen csökkent a magyar háztartások élelmiszer-pazarlása az utóbbi hét évben – először 2016-ban végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hulladékfelmérést, és az akkori eredmények szerint fejenként 68 kg élelmiszer került évente a kukába. Mostanra ez a mennyiség 24 kg-ra mérséklődött. – A rekord­számú, több mint 500 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei azt mutatják, leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek feleslegesen a szemétbe – közölte a hivatal. 
A Maradék nélkül program során a kutatók eddig háromszor, 2016-ban, 2019-ben és 2021-ben mérték fel uniós módszertan alapján a szilárd és folyékony halmazállapotú élelmiszer-hulladékokat a háztartásokban. 

Tanácsokat is megfogalmaztak annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb étel kerüljön a szemetesbe. 
A legfontosabb, amit javasolnak, hogy mindig legyen nálunk bevásárlólista, ha boltba megyünk – ez alapvetően azt a célt szolgálja, hogy csak a valóban szükséges dolgokat vásároljuk meg. És ragaszkodjunk is ahhoz, hogy csak a listán szereplő termékek kerüljenek a kosárba. 
Az élelmiszer-pazarlás megelőzése érdekében a Nébih szerint az is hatásos és gyors módszer, ha boltba indulás előtt lefényképezzük a hűtő tartalmát, így vásárlás közben is rá tudunk pillantani az otthoni készletre, tehát biztos nem viszünk haza semmi olyasmit, ami felesleges. 
A hűtőszekrény tartalmát érdemes hetente egyszer át is nézni: először a lejárathoz közeli dolgokat használjuk fel – célszerű ezeknek a termékeknek egy külön polcot kijelölni, hogy ezáltal jól láthatók legyenek. 

Ha pedig tudjuk, hogy nem lesz időnk főzni, akkor ne vásároljunk olyan alapanyagokat – például nyers halat –, amelyeket rövid időn belül fel kell dolgozni. 
Kutatások bizonyítják, hogy ha éhesen megyünk a boltba, sokkal több élelmiszert veszünk meg, mintha tele hassal vásárolnánk. Érdemes erre is figyelni. A Nébih mindezek mellett azt is tanácsolja, hogy ha tehetjük, válasszunk kisebb kiszerelésű termékeket – ha mégis a nagyobbat vesszük meg, és felbontjuk, gyorsan el kell fogyasztani, nehogy megromoljon. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában