Ütés, rúgás

2018.05.13. 09:20

Verekedésig fajult a vádaskodás, mehetnek a bíróságra

Azt hitte, hogy ellopták a mobiltelefonját, verekedés lett belőle, végül súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi Pécsett.

bama.hu

Forrás: Shutterstock

Csoportosan elkövetett garázdaság és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a rendőrség két pécsi férfi és egy nő ellen, akik tavaly november 3-án éjjel bántalmaztak egy pogányi férfit Pécsett, a belvárosban – számolt be a police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a 22 éves sértett szórakozás közben elveszítette a mobiltelefonját, és mivel azt gondolta, hogy a három fős társaság lopta el tőle, kérdőre vonta őket. A vita verekedéssé fajult, a helyi fiatalok – egy 34 és egy 18 éves férfi, valamint egy 15 éves lány – több alkalommal megütötték és megrúgták a sértettet, aki többször vissza is ütött. A 22 éves férfinak a bántalmazás következtében súlyos sérülése, arccsont törése keletkezett.

A nyomozás során a rendőrök beazonosították a bejelentésben szereplő három fiatalt, és gyanúsítottként hallgatták ki őket, a sértett bántalmazását mindhárman beismerték. Az ellopottnak hitt telefont a rendőrök megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak.

Mivel a nyomozás során az is kiderült, hogy a verekedést a 22 éves férfi kezdeményezte, a nyomozók őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A négy fiatal ügyében folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában