Hirdetés

2024.05.04. 08:00

Mindent megtesznek azért, hogy Rózsafa vonzó, élhető kistelepülés legyen

A Magyar Falu Programból Rózsafa is sokat profitált 2019 óta, 6 sikeres pályázatot nyert az önkormányzat több mint 90 millió forint értékű támogatással.

PR cikk

A gyermekek érdekében modern kerítésre cseréltük az óvoda játszóterének régi, betonoszlopos dróthálóját, valamint parkunk korszerű játékeszközökkel és utcabútorokkal gazdagodott. 

– mondta Németh Norbert polgármester. 

A közlekedésbiztonságot szem előtt tartva több belterületi út- és járdaszakaszunk új aszfaltburkolatot kapott. A betegellátás magasabb színvonalát orvosi eszközök vásárlásával próbáltuk növelni.

Mint arról a településvezető is beszélt, a helyi intézmények megújulása folyamatosan napirenden van, az elmúlt években az óvoda és az önkormányzat épülete készült el. A két épület külső energetikai fejlesztése a korábbi településvezetéstől megörökölt projekt keretében zajlott. 2022-ben közel 3 millió forintot nyertek rendezvényszervezésre és eszközbeszerzésre Leader pályázaton. Ebből színvonalas falunapot szerveztek, illetve a Művelődési Ház korszerű, új asztalokkal és székekkel gazdagodott.

Azt vallom, hogy az önkormányzat számára a legfontosabb tényező a pénzügyi stabilitás minden körülmények között. A tavalyi évben úgy döntöttünk, hogy nem szervezzük meg a Tinódi Nap elnevezésű, hagyományos falunapi eseményünket, hanem annak anyagi fedezetéből egy értékteremtő beruházás elkészültét szorgalmazzuk. Ennek eredményeként az önkormányzat költségvetéséből, pályázati forrás nélkül tudtuk megvalósítani korszerű és energiahatékony, napelemes közterületi led világítótestek parkunkban és játszóterünkön történő telepítését

 – ismertette a település vezetője.

A közelmúltban a település közigazgatási területén több fa is viharkár áldozata lett, amelyek kivágásáról és elszállításáról, valamint ezek költségéről az önkormányzat gondoskodott. A feldarabolt, tűzifa minőségű alapanyagot rózsafai lakosok számára kínálták a piaci ár alatt. A projekt a település számára pozitív mérleggel zárult, az ebből befolyt összeget Rózsafa utcaképének szépítésére, zöldítésére fogják fordítani.

 

Közkedvelt rendezvények színesítik a hétköznapokat

Büszkeséggel tölt el, hogy településünk kulturális élete igazán színes, változatos. Minőségi programokat kínálunk a lakosságnak, de természetesen mindig szívesen látunk vendégül minden érdeklődőt a térségből. Közkedvelt eseményeink, mint a Falunap, a Nőnap, az Idősek Napja vagy a Halloween mellett kísérleti jelleggel, akár hagyományteremtő szándékkal közművelődési szakemberünk, Konczosné Gál Andrea talán kuriózumnak is nevezhető programokat is szervez

 – fogalmazott a programokkal kapcsolatban Németh Norbert.

Tavaly az adventi időszakban vendégül látták a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekart, áprilisban pedig otthont adtak a Petőfi Kulturális Program keretében megvalósult Szigetvidéki Térségi Folklórgálának, ami egy táncos-zenés, hagyományőrző forgatag volt közel 70 fellépő vendéggel. Emellett közösségi színterük és könyvtáruk különböző tematikus és kézműves foglalkozásoknak is helyet ad, a filmklubtól egészen a bábozásig.

Rózsafalunk Ízei

Az önkormányzat számít a legnagyobb foglalkoztatónak a településen. Jelenleg 7 közfoglalkoztatott látja el a közterületekkel kapcsolatos napi feladatokat, a legnagyobb kihívás a csökkenő létszám és a férfi munkaerő hiánya. A dolgozók a kertészetben termesztett zöldségeket a település savanyító üzemében dolgozzák fel.  

A Rózsafalunk Ízei savanyúságok közkedveltek a térségben, településünk hírnevét öregbítik. Idén tavasszal kipróbáltunk egy nyereményjátékkal egybekötött online akciót is az önkormányzat közösségi médiafelületén. Ezúton is arra biztatom helyi közösségünket és mindenkit, hogy válasszák a hazait, fogyasszák a Rózsafalunk Ízeit!

 – hangsúlyozta a polgármester. 

Talán a kormányzat családpolitikájának is köszönhető, hogy Rózsafán 2021-ben megállt a népességcsökkenés, és pozitív irányba fordult át a korábbi tendencia. Településünk ideális lehet azok számára, akik Szigetvár és Szentlőrinc közelségében, mégis falusi miliőben, családalapítással képzelik el a jövőt. Azon dolgozunk, hogy Rózsafa vonzó, élhető kistelepülés legyen. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában