krimi

2018.11.26. 09:06

Kiraboltak egy idős asszonyt Pécsen

A Pécsi Járásbíróság november 20-án egy vádlottat a bűncselekmény felismerésére, elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt mint különös visszaesőt 6 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

bama.hu

A vádlott május 9. napján 5 óra 25 perc körüli időben Pécsen, a Király utcában megszólította az 1942-ben született, járóbottal közlekedő sértettet. Miután a sértett nem válaszolt, a vádlott hátulról a tarkójánál meglökte, melynek következtében a sértett elveszítette az egyensúlyát és elesett. Az esés következtében az addig a sértett kezében tartott szatyrok és kézitáska a kezéből kiesett, valamint a szemüvege is a földre esett.

Ezt követően a vádlott – míg a sértett próbált a földről felkelni – a sértett kézitáskáját felkapta és azzal, valamint a benne lévő értékekkel gyors léptekkel a Búza tér irányába távozott. A sértett kézitáskáját a vádlott eltulajdonította a benne lévő személyi igazolvánnyal, lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, társadalombiztosítási igazolvánnyal, adóigazolvánnyal, 2000 forint készpénzzel, valamint kulcscsomójával együtt, összesen 6500 forint értékben.

Az ítélet ellen a védő és a vádlott enyhítésért, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést.

Az ítélet nem végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában