krimi

2019.06.24. 11:30

Páciense halála miatt vádolnak egy pécsi orvost

A Pécsi Járásbíróságon folytatódik annak a pécsi kezelőorvosnak a pere, aki a sürgősségi betegosztály doktoraként kezelt egy idős beteget, a vád szerint nem megfelelően, ezért halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolnak.

HLB

A vádirat szerint egy idős beteget háziorvosának beutalójával vittek a mentők a sürgősségi betegellátó osztályra, a kórlap alapján a cukorbeteg otthon elesett a mosdójában, és combnyaktörést, valamint könyökzúzódást szenvedett.

Az ügyészség úgy vélekedik, hogy az orvos csak könyöksérülést és a térdízület elfajulásos elváltozását diagnosztizálta a röntgenfelvételek alapján, ám a csípőtörést nem vizsgálta meg, holott ilyen esetben ellenőriznie kellett volna a háziorvos által feltüntetett panaszokat, így ellenőriznie kellett volna ezt a sérülést is.

A beteg hazament, de két nap múlva ismét elesett, így a háziorvos ismét a sürgősségi osztályra utalta a már meglévő betegségei és a diabétesz által okozott mellékhatások miatt.

A vádirat megfogalmazása szerint a „combnyaktörés megállapítására irányuló vizsgálatok, a törés diagnózisának elmaradása, a célzott kezelés megkezdésének késedelme az általános állapot rendezési lehetőségének hiánya önmagában elősegítette a sértett állapotának romlását és egyéb sorsszerű, súlyos betegségei állapotának romlásához vezettek”.

A páciens a szakemberek minden igyekezete ellenére elhunyt. Az ügyészség szerint a kezelőorvos szabályszegést követett el, ami közvetlenül hozzájárult a beteg halálához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában