gyermekelhelyezés

2021.10.13. 10:36

Kamerával figyelte exférjét, hogy bizonyítékot gyűjtsön ellene

A Pécsi Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy nő és új párja ellen, akik a volt férjről titkos felvételeket készítettek, melyet a gyerekelhelyezési per során akartak felhasználni.

bama.hu (forrás: Baranya Megyei Főügyészség)

Forrás: Shutterstock

A sértett és a vádlott nő házastársak voltak, házasságukat a bíróság felbontotta, azonban a közös gyermekük tekintetében a szülői felügyeleti jog gyakorlásának megváltoztatása tárgyában bírósági eljárás volt folyamatban.

A férj egy vállalkozást üzemeltetett, mely üzlethelyiségben még a házasságuk alatt kamerarendszert telepített, melyhez kapcsolódóan a házasságuk alatt közösen használt laptopra feltelepített egy kameraprogramot, hogy távolról hozzáférhessenek az üzlet kameráihoz. A válásukat követően a feleség a laptopot magával vitte, azonban a program az elmentett felhasználó névvel és jelszóval továbbra is telepítve maradt a számítógépen.

A későbbiekben a nő és új párja új lakásba költöztek, ahol a házra kamerarendszert telepítettek, melynek során észlelték, hogy a laptopra már feltelepítésre került korábban a kameraprogram. Ekkor a vádlottak számára nyilvánvalóvá vált, hogy az üzlethelyiségben elhelyezett kamerák által készített felvételekhez hozzáférnek, azokon keresztül az üzletben történteket megfigyelhetik.

Ekkor a nő az új párjával elhatározta, hogy az üzletben és a hozzá kapcsolódó helyiségekben a történteket megfigyelik és azt rögzítik. Ezzel a céljuk az volt, hogy a férfinak a gyermekkel kapcsolatos magatartását, magánéletét, üzletmenetét megfigyeljék, melyet esetlegesen a későbbi perben felhasználhatnak.

A két vádlott 2019 novemberében több alkalommal megfigyelték a sértettet, a felvételeket elmentették, melynek egy részét a család jogi képviselőjének is elküldték.

Egy hónap elteltével a sértett tudomást szerzett a megfigyelésről, ezért a jelszót megváltoztatta, melyet követően az elkövetők nem tudtak a rendszerbe belépni.

A két elkövető cselekménye a tiltott adatszerzés bűntettének, valamint az információs rendszer megsértése vétségének a megállapítására alkalmas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában