Bama.hu videó

2023.11.30. 18:50

Szörnyű valóság: A kényszerprostitúció sötét világa tárult fel előttünk - galéria (videó)

Megérkezett az Escape Truck, azaz a szabaduló kamion, amely az emberkereskedelem egyik leghátborzongatóbb ágát mutatja be: egy prostitúcióra kényszerített lány igaz történeten alapuló beszámolóján keresztül ismerhetik meg a résztvevők, min kell keresztülmenni az aljas bűncselekmény áldozatainak, illetve arról is útmutatást kaphatnak, miként segíthetünk az érintettnek.

Mohay Réka

– Remélem ez nem egy igaz történet….! – fakadt ki az egyik középiskolás fiatalember, akik társaságában végigjártuk az ezúttal több szobából álló szabaduló kamiont. Sajnos azonban, mint azt Jorn van Rij, a holland rendőrség vezető tanácsadója és a PTE jogi karának vendégoktatója elmondta, a szabadulószoba módjára berendezett kamionban valós történet által ihletett beszámolót hallhatnak a fiatalok és érdeklődők. Az interaktív bemutatót a Holland Rendőrség és a PTE ÁJK Emberkereskedelem Elleni Kutatócsoportja szervezésében, ingyenesen járhatják be az érdeklődők.

– Nagyon érdekes volt. Persze, az interneten sok mindenről olvasni, de erről a témáról ilyen hangsúlyosan még nem találkoztunk ehhez fogható bemutatóval – összegezték frissen szerzett tapasztalataikat a PTE Szalay László kollégiumának hátsó parkolójában álló kamion délelőtti vendégei.

Hátborzongató munkaállomás

Az Escape Truck igazi szabadulószoba élménnyel ötvözi a társadalmi érzékenyítést, a résztvevők kódokat keresve tudnak kijutni a kamionból, mely november 30. után még december 1-jén is Pécsen lesz. Dr. Mohay Ágoston Csanád, a PTE ÁJK dékánhelyettese, az Emberkereskedelem Elleni Kutatócsoport vezetője elmondta, mindkét napra számos intézmény csoportja regisztrált, pécsi és baranyai középiskolákból, szociális intézményekből egyaránt.

– A szabadulószoba egy olyan „munkaállomásként” van kialakítva, ahol egy kényszerprostitúció áldozatává vált személynek kell dolgoznia. A látogatók az első szobában hallhatják egy lány valódi elemeken alapuló történetét. Informálódhatunk arról is, miként kerül valaki kapcsolatba az emberkereskedelemmel. Gyakran olyan kép él a köztudatban, hogy az emberkereskedő áldozatait egy jármű csomagtartójába tuszkolja, ám ez legtöbbször nem így zajlik: a hallott történet során az áldozat szeretőjének adta ki magát az embercsempész, aki így csábította külföldre a mit sem sejtő fiatal nőt – számolt be Mohay Ágoston.

A rendőrség és civil szervezetek is jelen vannak

Az idei alkalommal a rendőrség és több, az emberkereskedelem és a kényszerprostitúció elleni küzdelembe is bekapcsolódó civil szervezet is megjelent a helyszínen, sátrakban, illetve egy rendőrségi buszban fogadják a helyszínre érkező látogatókat, ahol a szabadulószobában tapasztalt, élethű élmény kapcsán beszélgethetnek szakértőkkel a témáról, feldolgozva a látottakat. A Lehetőség a családoknak 2005 alapítvány, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT), a Borostyánvirág Alapítvány Kaposvári Krízisambulancia, illetve a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vett részt a programon. Jelenlétük is azt az üzenetet erősítette, amelyet a szabadulószobában szerzett tapasztalatok közvetítettek: a kényszerprostitúció és az emberkereskedelem áldozatai csak akkor menekülhetnek meg, ha külső segítséget kapnak, ezért a környezetüknek is nagy felelősségük van abban, hogy a gyanús helyzetekben merjenek lépni és értesítsék az illetékes hatóságokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!