Figyeljünk oda!

2024.01.12. 09:00

Emberéletbe kerülhet, ha nem biztonságosan közlekedünk a sínek mellett

Czeczon Enikő

Illusztráció

Fotó: TÓTH IMRE

Január első hetében két vonatgázolás is megrázta a baranyai térséget. Az egyik Szentlőrinc és Pécs között történt, míg a másik Vokánynál. Ezért is aktuális arról beszélni, hogy a szabályok betartásával – hogyan kell megközelíteni a vasúti átjárót, hogyan kell rajta áthaladni gyalogosan és járművel – biztonságosan kell közlekedni a vasutak mentén. Erre hívja fel a figyelmet a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság is a figyelmet közösségi oldalán. 

A nyílt pályák mentén gyalogosan közlekedni fokozott körültekintést igényel. Közvetlenül a sínek mellett és a sínek között nem biztonságos haladni, mert a vasúti szerelvények vezetői ha észre is veszik a gyalogosan közlekedő embert, nem tudják sem kikerülni, sem a vonatot megállítani, hiszen a féktávolságuk a sebességük függvényében több száz méter is lehet. Azt a személyt, aki a síneken egyensúlyoz, leül, fekszik vagy esetleg el is alszik, könnyen baleset érheti, lecsúszhat vagy beszorulhat a lába, megbotolhat, eleshet, mely az életébe is kerülhet. 

Mindemellett szabálysértést követ el, aki a vasúti töltésen gyalogol, ezért gyalogosan közlekedve mindig legalább 3 méter távolságot kell tartani a sínektől, ugyanis ez az elsodrási határ a nagy sebességű vonatoknál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában