„Sokat kell beszélgetni a gyerekekkel”

– Mikor költözött a család Újpetrére?

– A felvidéki Egyházfáról költöztették el szüleimet Újpetrére, itt végeztem el az elemi iskolát. Évtizedek óta Pécsett élek, de a városhoz közeli faluba kötnek a gyermekkori élmények, így ma is otthon érzem magam a községben és szívesen jövök Újpetrére. Ezért is határoztam el, nyolc évvel ezelőtt, hogy minden esztendőben díjat adományozok a legjobb gyerekeknek, ezzel is szeretném támogatni és ösztönözni a tanulásukat, boldogulásukat.

– Kik érdemelhetik ki ezt az elismerést?

– Azt kértem az iskolától, hogy minden évben válasszanak ki egy alsó, illetve egy felső tagozatos tanulót, akiket a pedagógusok a legjobbnak ítélnek. A választásnál nem a kiváló tanulmányi eredmény a meghatározó, mert az részben adottság kérdése. Én inkább a gyerekek egyéniségére, a közösségért végzett munkájukra, a társaival való kapcsolatukra, a szorgalmukra, kitartásukra, a vállalt pluszfeladatokra helyezem a hangsúlyt.

– A díjátadót egybeköti egy-egy előadással is. Hogyan fogadják ezt a gyerekek?

– A diaporáma-előadásokkal szeretném kitágítani a gyerekek érdeklődését, kóstolót adni nekik a világból, a látnivalókból, a történelemből, a vallásból, a tudományból. Az egymásba úsztatott fényképek sorozata, a kép találkozása a zenével, a hanggal leköti a gyerekeket is, és ébren tartja az érdeklődésüket. Ez az egyik legjobb tanulási módszer.

– Évtizedeken keresztül tanított, milyennek látja a mai fiatalokat.

– Igénylik a beszélgetést, szeretettel és barátsággal kell közeledni feléjük, illetve szükség van sok-sok toleranciára is velük kapcsolatban. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom felhívni a figyelmüket a ma kínálkozó lehetőségekre, a tanulás és a nyelvismeret fontosságára. A gyermekkorban eltékozolt éveket nem lehet később pótolni, felnőtt fejjel már másra figyel az ember, nem a tanulásra.

– Minden előadására ajándékokkal is készül.

– Nemcsak a legjobb gyerekeket jutalmazom meg, hanem azokat is, akik bátran kiállnak, elmondanak egy verset, egy mondókát, vagy énekelnek egy dalt. Számomra nagyobb boldogság adni, mint kapni. A barátság sem azért van, hogy kapjak, hanem azért, hogy legyen valaki, akinek adhatok.

Hazai és nemzetközi elismerések

Tám László Egyházfán született 1940-ben. Pedagógiai főiskolát végzett, 1963 óta foglalkozik fényképezéssel, munkáival számos magyar és külföldi tárlaton szerepelt, immár megszámlálhatatlanul sok nemzetközi díjjal büszkélkedhet. Az első egész estés önálló diaporámája 1970-ben készült el „Évszakok” címmel, Vivaldi zenéjére. Rendszeresen részt vesz 1973-tól különböző fesztiválokon, önálló diaporámaesteket tart itthon és külföldön, műsorai szerepelnek a különböző tévécsatornákon is. 25 éven át volt diaporáma­bemutatója a Pécsi Nyári Játékokon. Munkásságát 2003-ban Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjjal, 2010-ben Aranykazetta életműdíjjal, 2014-ben pedig Baranya megyei Príma-díjjal tüntették ki.