kitüntetés

2018.05.04. 14:12

A PTE díszdoktora lett Dr. Csányi Sándor

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa május 4-én tiszteletbeli doktorrá avatta Csányi Sándor közgazdászt, üzletembert, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját. Csányi Sándor ezzel olyan „elit körbe” került be, amelynek tagja többek között Gróf Apponyi Albert, Gróf Klebelsberg Kuno, Habsburg Ottó, Placido Domingo vagy Donald Tusk.

bama.hu

Dr. Csányi Sándor közgazdász, üzletember szakmai pályafutását a Pénzügyminisztériumban kezdte, majd a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztériumban és a Magyar Hitel Bank Rt.-nél töltött éveket követően az Országos Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgató-helyettese lett. 1992-től az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Az egyik legjelentősebb nemzetközi kártyatársaság, a MasterCard tanácsadó testületének tagja, a magyar olajipari cég, a MOL igazgatóságának alelnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Kínai-Magyar Üzleti Tanács társelnöke. 2004 óta a Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi tanára, 2016 óta a McDaniel College díszdoktora. Tagja a legnagyobb 50 európai bank vezetőit tömörítő Banki Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IIEB). 2010 júliusa óta a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, elnöksége alatt a magyar labdarúgó-válogatott 44 év után újra kijutott az Európa-bajnokságra. 2015 márciusától az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagja, ez év eleje óta a FIFA alelnöke.

2000-ben „Az év vállalkozója”, 2004-ben „Az év üzletembere” címet is elnyerte. 2005-ben Mercur-díjjal, 2006-ban Wahrmann Mór-éremmel, 2007-ben Kármán Tódor-díjjal és Báthory-díjjal, 2015-ben a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. A megye gazdasági fellendítését elősegítő sokoldalú vezetői és támogatói tevékenységéért 2016-ban Baranya Megye Díszpolgári Címet kapta. A Csányi Sándor által tulajdonolt mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások Európa és a világ mezőgazdaságában is a legkorszerűbbek közé tartoznak. A régióban több vállalkozás fűződik nevéhez, az általa tulajdonolt cégek Baranya megyében több mint kétezer egyszáz embert foglalkoztatnak.

Meghatározó gazdasági szerepvállalása mellett Csányi Sándor családtagjaival együtt jelentős karitatív tevékenységet is folytat. Magánvagyonából alapította az országosan egyedülálló, hárommilliárd forintos tőkével működő Csányi Alapítványt, azzal a céllal, hogy a tehetséges, hátrányos helyzetű gyermekeket segítse. Az alapítvány fő célkitűzése az Életút Programban megvalósuló tehetséggondozás az általános iskola 5. osztályától a diploma megszerzéséig. A szervezet 2005-ben Jászberényben kezdte meg működését, Pécsett 2007 óta van jelen. Az eddig támogatott 380 diák közül 70 már a felsőoktatásban tanul, 26-an éppen a Pécsi Tudományegyetemen.

A PTE a régió kiemelkedő felsőoktatási intézményeként közel két évtizedes, kölcsönös előnyökön alapuló, gazdasági és oktatási érdekek megvalósulását szolgáló együttműködést alakított ki az OTP Bankkal, mint Magyarország vezető pénzügyi szolgáltatójával. A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepelte alapításának 650. évfordulóját, és e jeles évforduló alkalmából az OTP Bank és Dr. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató támogatása járult hozzá az egyetemalapítást egy csodálatos szekkóval is megörökítő PTE Dr. Halasy-Nagy József Aulájának méltó felújításához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában