pénzügyi ismeretek

2018.05.02. 17:30

Feladják a leckét az iskolákban a pénzről

Szeptembertől pénzügyi ismereteket oktatnak majd a baranyai iskolákban is, de azt egyelőre nem lehet tudni, külön tantárgyként kerül-e be az órarendekbe.

T. V.

A legtöbb fiatal általában fontosnak és a mindennapi életben hasznosnak tartja a pénzügyi ismereteket, de maguktól nem igazán érdeklődnek iránta. Ennek hátterében a pénzügyi nyelvezet bonyolultsága és az alapvető fogalmak hiányos ismerete állhat. A kormány hivatalos oldalán megjelent dokumentumban, a Pénzügyi tudatosság stratégiában leírtak szerint szeptembertől a pénzügyi ismereteket kötelező tartalomként fogják oktatni a 7–10. évfolyamon.

Arról még nem született döntés, önálló tantárgy lesz-e, vagy a diákok a többi tanórába beépítve tanulhatnak majd pénzügyi ismereteket a jövőben. A stratégiában arról is szó esik hogy már egész kis kortól, a 3–6. évfolyamtól a „tantárgyi tartalmakban” kötelező lesz a pénzügyi nevelés megjelenése, a matematikaórákon pedig növelni kell a háztartási és pénzügyi problémákhoz kapcsolódó feladatok arányát.

– A közoktatásban a pénzügyek alapvető kompetenciaként kell, hogy megjelenjek, az oktatási rendszer végletesen ismeret alapú, a felsőoktatásban is sok időnek kellett eltelnie, míg újra lettek gondolva a szakok, legfőképpen a kompetenciák oldaláról – mondta érdeklődésünkre Dr. Schepp Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar dékánja. Hozzátette: ideje lenne annak, hogy ez a szemléletmód a magyar közoktatásban is nagyobb súllyal jelenjen meg. A mai világban ugyanis ahhoz, hogy valaki boldogulni tudjon, sokféle (nyelvi, kommunikációs, szociális, digitális, pénzügyi stb.) kompetenciára van szükség. A pénzügyi tudáselemeket már az ismeret átadásába is szépen be lehet fűzni, tekintettel arra, hogy matematikát minden gyerek tanul.

Az elmúlt években is többször találkozhattak a gyerekek pénzzel kapcsolatos feladatokkal a tankönyvekben, az érettségi feladatsorokban. Pécsett és a régióban egy különleges lehetőséget kínál a közoktatás és az egyetem együttműködése is – emelte ki Schepp Zoltán.

Az általunk megkérdezett szülők is örülnek a tantárgytervezetnek. Pénzügyi ismereteket eddig csak a szakgimnáziumokban oktatnak külön tanórákon, kötelező tantárgyként, más iskolákban a közismereti órákon jelenik meg a téma érintőlegesen, de az intézmények úgy is dönthetnek, hogy a szabad órakeretükből szakítanak ki heti 45 percet a pénzügyi ismeretek tanítására. A stratégia a pedagógusképzést is érinteni fogja.

Játékosan fejlesztik a pénzügyi tudást

Több bank felismerte, hogy a fiatalok pénzügyi ismeretei hiányosak, a bővítésére különböző pénzügyi ismereteket fejlesztő programokat indítottak. Az OTP Fáy András Alapítványa ingyenes tréningjei során olyan pénzügyi és gazdasági ismereteket ad át a fiataloknak, amelyek segítségével tudatosabban kezelhetik saját pénzügyeiket. A K&H Bank több módon is részt vesz a gyerekek pénzügyi ismereteinek szélesebb körű fejlesztésében. Az idén is meghirdetett K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő célja az általános iskolások pénzügyi ismereteinek bővítése. A feladatok az Ez kész! Pénz! rajzfilm anyagához kapcsolódnak. A verseny regionális fordulói már lezajlottak. Az országos döntőt májusban fogják megrendezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!