Szigetvár

2018.05.15. 11:30

Ilyen sátorban kínálhatta fel a szultán a vészes feketelevest

Május elsején Szigetváron bemutatták a Magyarországon és Európában is egyedülálló törökkori szultáni sátor reprodukcióját. 

T. V.

A vár melletti területen a látogatók megcsodálhatták az új, török, kézzel festett sátrat, eredetije egy németországi múzeumban található. A Zrínyi Miklós Hagyományőrző Sport Egyesület mostantól rendezvényeken is bemutatja a reprodukciót, így használat közben is láthatja majd a közönség.

A kezdetek

A Zrínyi Miklós Hagyományőrző Sport Egyesület 2007-ben alakult Szigetváron, célul tűzték ki a korabeli végvári katonai hagyományőrzést. Néhány év elteltével, az egyesület munkáját látva, már országos végvári rendezvényekre hívták őket, többek között Egerbe, Tatára, vagy Simontornyára is ellátogattak. A legtöbb helyszínen péntektől vasárnapig tartózkodnak, és az aktív tábori élethez szükségük van sátrakra, ahol a hagyományőrzők alhatnak. Meglévő sátruk már kicsinek bizonyult, így született meg az új sátor ötlete.

Különleges festési mód

Az egyesület tagjai az európai múzeumokban megtalálható török kori sátrak között olyat kerestek, mely méretét tekintve két főoszlopos, akár 14 fő befogadására alkalmas. Egy német történeti múzeumban rátaláltak egy olyan sátorra, melyet alkalmasnak találtak arra, hogy reprodukcióját elkészítsék. Az eredeti sátorra varrva voltak a díszes minták, de az egyesület tagjai ezt nem tudták kivitelezni, így arra jutottak, hogy stencilezés technikával festik rá a mintákat. A vörös színű lenvászon anyagra több rétegben vitték fel a festéket. A sátor 48 szegmensből áll, átlagosan egyszerre négy-öt fő dolgozott rajta, körülbelül öt hónapig festették az aprólékos díszítést.

A kalandos összeállítás

A megszárított, megfestett anyagot, a tervrajzzal együtt elküldték Dúcz Pál pilisi sátorkészítőnek összevarrásra. Az összeállítással sok munka volt, ugyanis nem csak a belső részt kellett összevarrni, hanem a külső részére impregnált szövetet kellett illeszteni. A sátorkészítő januárban küldte el az anyagot az egyesületnek, a sátor váza ekkor még azonban nem volt felállítva. Téli hónap lévén továbbra sem volt erre lehetőségük, így április elején próbálták meg először felállítani. A nagy várakozások ellenére azonban a sátor újra csak nem állt össze. Az egyesület tagjainak – tekintettel a május elejei bemutatóra – valamit tenniük kellett. Vasrudakat készítettek, mely hüvelyekbe csúszik bele, így ennek segítségével végre összeállt a sátor.

A berendezés

A sátor belsejében leterített perzsaszőnyegek középkori, törökös jellegű mintákkal vannak díszítve. A sátorban fellelhető Szulejmán szultán trónszékének reprodukciója, melyről egy másik másolat a szultánról készült filmsorozatban is látható. Emellett vízipipa, és törökkori kávéskészlet is emeli a sátor színvonalát.

A sátor jövője

A Magyarországon és Európában is egyedülálló sátort ezután a szigetvári hagyományőrzők magukkal viszik különböző rendezvényekre, és a látogatók az összes berendezési tárggyal együtt megcsodálhatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!