kastélypark

2018.05.31. 12:30

Új nevet kaptak a bólyi sétányok a parkban

Megerősítették az partnerkapcsolatukat Bóly és testvértelepülései a közelmúltban – a baranyai kisváros 1993. október 24-én Csernátonnal, 2004. augusztus 22-én Negyeddel, 2007. június 17-én pedig Heroldsberggel kötött együttműködési megállapodást, ezt erősítették meg, a nemrég Bólyban tartott találkozón.

Wald Kata

A bólyi Kastélyparkban sétányokat is neveztek el Csernátonról, Negyedről és Heroldsbergről – ezeket most közösen adták át a települések vezetői, a névtáblákat Dr. Erdélyi Péter fafaragó készítette. A találkozó résztvevői egy rövid konferencián vitatták meg a szlovákiai és magyarországi kisebbségek helyzetét, ezen kívül a delegációk látogatást tettek a bólyi gyümölcsfeldolgozóban és a napelem-parkban. Túráztak a Mecsekben, ahol többek között megtekintették a püspökszentlászlói kastélyt, valamint drávai hajókiránduláson és bólyi intézménylátogatáson is részt vettek a vendégek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!