Hét Domb Filmfesztivál

2018.06.15. 10:30

Csaknem kétszáz film közül válogatnak

A tavalyinál negyvennel többet, összesen 191 filmet neveztek be alkotóik a május 31-i határidőig az idei, immár második Hét Domb Filmfesztiválra.

Wald Kata

A szeptember 3-tól 9-ig tartó nagyszabású seregszemlére hazai és külföldi filmkészítők egyaránt jelentkezhettek, hét kategóriában – dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm, egyéb film és diákfilm –, amatőr vagy profi alkotásokkal. A legtöbb, összesen ötven pályamű dokumentumfilm kategóriában érkezett. Az előzsűri napokon belül megkezdi a filmek kiértékelését, a filmesztéták által kiválasztott legjobb alkotások kerülhetnek a döntőbe.

Nemcsak a pályázók száma növekedett jelentősen, de a díjazás mértékét is megemelték a tavalyihoz képest: a kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a másodikak 200 ezer, a harmadik helyen végzők 100 ezer forintot nyernek. A fesztivál fődíja egymillió forint.

A magyar filmeket Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálja el. A külföldi alkotásokat nemzetközi, a diákkategória pályamunkáit külön gyermekfilmes szakemberek fogják értékelni.

A szervezők célja, hogy a tavaly debütált Hét Domb Filmfesztivál Közép-Európa legsikeresebb filmes rendezvényévé váljon, amely kitűnő alkalmat kínál a fiatalok számára, hogy bemutatkozzanak a szakmában, a szakembereknek lehetőséget nyújt felfigyelni újabb tehetségekre.

Újdonság az is, hogy idén a város egyik legnagyobb rendezvényével, a Komlói Napok és Bányásznappal egy időben rendezik meg a fesztivált – a seregszemlére látogatóknak így lehetőségük nyílik arra, hogy Komló hagyományaiba is bepillantást nyerjenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!