közlekedés

2018.06.26. 17:30

Sokasodnak a panaszok a nyári menetrend miatt

Sokasodnak a panaszok a nyári buszmenetrend miatt – elsősorban a pécs-somogyiak érzik úgy, hogy hátrányosan érinti őket a változtatás. Az új menetrend kialakításánál a munkába járó pécsiek kiszolgálása volt a fő szempont.

Wald Kata

A nyári helyi buszmenetrend kapcsán rengeteg a panasz – elsősorban Pécs-Somogyról, Hirdről érkeznek a kifogások: az utasok nehezményezik, hogy a korábban a főpályaudvarig közlekedő járataik egy részének a Budai vám lett a végállomása. Aki a belvárosba tart, át kell szállnia, ami időveszteség, és kétszer annyi pénz is annak, aki jeggyel utazik.

– A nyári menetrend elkészítésekor a fő szempont a munkába járó pécsiek kiszolgálása volt, ezért a csúcsforgalmi időszakokban, tehát munkanapokon reggel üzemkezdettől 8 óráig, valamint délután 12:50-től 18 óráig a 13, 14 és 15-ös járatok továbbra is a belvárosból indulnak és oda is érkeznek meg – tájékoztatta lapunkat a Biokom NKft. Mobilitási Központja. – Továbbá idén nyáron a reggeli időszakban a korábbi nyári menetrendtől eltérően a 102-es és a 104-es (104E) járatok is közlekednek Uránvárosig.

Az egyéb napszakokban jóval kevesebben utaznak nyáron, a buszok szinte üresen járnának sok esetben, így elenyésző azok száma, akiknek ez kellemetlenséget okoz.

A késő délutáni órákban is a 2, 2A, 4 és 4Y járatok továbbra is közlekednek, tehát biztosított az eljutás a Budai állomásról a belvárosba, nem kell 10 percnél többet várakozni. A Budai állomás és Hird/Petőfi-akna/István-akna között a tavalyihoz hasonló menetrend szerint közlekednek a buszok.

Hurokjárat közlekedik Kertvárosban

Kertvárosból is érkeztek panaszok, a 42-es járatot érintő változások miatt. A Mobilitás Központ tájékoztatása szerint az adott vonalon munkanapokon napközben 8:45-től 18:05-ig 42Y jelzésű járatok közlekednek a Főpályaudvar – Interspar – Nagyárpád – Árpádváros útvonalon hurokjáratként. A belvárosba való utazáshoz tehát a Temető keleti kapu, a Csárda és a Községhatár elnevezésű megállóból a belvárosba utazáskor a járatra a Nagyárpád irányú megállókban kell felszállni.

Nem kell jegyzetelni a menetrendet

Többen kifogásolják, hogy a nyári menetrendről nincs megfelelő tájékoztatás – gyakori jelenség a megállók tábláinál jegyzetelgető utas ezekben a napokban városszerte. A menetrend a mobilitas.biokom.hu oldalon érhető el kivonatos és menetrendfüzet formában, valamint a megállóhelyi tájékoztatók elérhetők a mobilitas.biokom.hu honlapon.

A Millennium Üzletház ügyfélszolgálati irodájában a kért vonal menetrendjét, vagy bármely megálló tájékoztatótábláját kérésre kinyomtatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!