Pécs

2018.07.06. 16:25

Megépül a park a Magasház helyén

Már nagyon várják a kertvárosi családok, hogy az ígéreteknek megfelelően új játszótérrel gazdagodjon a városrész, a támogatási szerződésre rövidesen rákerülnek az aláírások. Szintén munkálatok indulnak a Magasház helyén, a leendő parkban nem csak a gyerekek érezhetik majd jól magukat, a nagyobbak akár egy kávé vagy üdítő társaságában is kikapcsolódhatnak.

Palotás Péter

Hamarosan elindulhat a nagy kertvárosi játszótér kialakítása – tudta meg a Dunántúli Napló. A pécsi önkormányzat 2016-ban kérdezte meg a kertvárosiakat a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban, többek közt egy új rendelőintézet, valamint egy nagy játszótér helyszínével kapcsolatban is érdeklődtek a döntéshozók. Előbbi beruházás a Nevelési Központ közelében már megvalósult, nemsokára az utóbbi fejlesztés is elindul, melyről a kertvárosiak azt kérték, hogy a játszótér a Nagy Ferenc tér, illetve a Tildy Zoltán utca közelében épüljön meg.

– A kertvárosi játszótér tervei elkészültek, a fejlesztési forrás megszerzéséhez szükséges pályázatot benyújtottuk, a támogatási szerződés megkötése a közeljövőben várható – mondta érdeklődésünkre Páva Zsolt polgármester. Hozzátette: ezt követően választják ki a kivitelezőt a 2016-os Kertváros Konzultáción.

Szintén a korábbi ígéretek között szerepelt, hogy az elbontott Magasház helyén parkot alakítanak ki.

– Jelenleg a kivitelezési közbeszerzési eljárás újbóli lebonyolítása zajlik, tekintettel arra, hogy az első ajánlati körben a becsült költségnél magasabb árajánlatok érkeztek be – fogalmazott Páva Zsolt polgármester.

Ha a szakemberek viszonylag gyorsan végeznek a szükséges papírmunkával, akár már idén ősszel elkezdődhet az építkezés.

Az egykori huszonöt emeletes épület helyén egy parkot alakítanak ki, játszótérrel együtt. Mint megtudtuk, a terület déli részén egy kávézó nyílik majd, illetve a környező közterületi részeken megújulnak a burkolatok, a parkolók és elektromos autók töltésére szolgáló oszlopot is telepítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!