Szentlőrinc

2018.08.14. 07:00

Pogány lovasa nyerte a Szentlőrinci Vágtát

Hetedik alkalommal adott otthont a jubileumi 25. Szentlőrinci Gazdanapok a Nemzeti Vágta előfutamának, a Szentlőrinci Vágtának.

Zsigmond József

Tavaly és tavalyelőtt Szentlőrinc lovasa ért elsőként a célba a Szentlőrinci Vágtán – idén mindenképpen trónfosztásra készülhettünk, hiszen a baranyai város most nem nevezett a versenyre.

A Nemzeti Vágta szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a lovak jólétére és a lovasok biztonságára, ezért a vágta előtt több biztonsági intézkedésre is sor került. Összesen kilenc település nevezett, az első futamban Pogány, Mágocs, Ábrahámhegy, a másodikban Hetvehely, Őcsény, Tapolca, míg a harmadikban Cserdi, Bükkösd és Boda lovasáért izgulhattunk.

A pályát minden futam előtt rendbe tették, hogy elkerüljék a balesetet. A pálya egy részét, ahol a nézők foglaltak helyet, szalmabálákkal védték. Az első futamban rögtön az élre tört Pogány lovasa, Ács Linda, My Boy Mennydörgés lovával, és a győzelmet már nem engedte ki a kezéből. A másodikban nagy hajrát láthattak a nézők Pék László, Tapolca lovasának köszönhetően, aki a végén lehajrázta az élen álló Őcsény és Hetvehely lovasát. Az utolsó előfutamban Cserdi lovasára, Bakos Eszterre és lovára nem lehetett panasza, hiszen mintegy húsz métert vert a riválisokra. A három győztes jutott a döntőbe, amely csak formalitás volt, hiszen mindhárom ott lesz az országos fináléban. A hivatalos végeredmény: 1. Pogány, 2. Cserdi, 3. Tapolca.

Baranyaiakért izgulhatunk

Idén a Nemzeti Vágta döntőjét Budapesten a Hősök Terén rendezik meg, szeptember 14–16-án. A Szentlőrinci vágta döntőjébe került települések – Pogány, Cserdi, Tapolca – automatikusan indulnak a fővárosi döntőben. Mint kiderült Baranyát még egy település képviseli majd, hiszen a július elején rendezett Velencei Vágtát Kővágószőlős lovasa, Bagonyi Gergely nyerte Déva Szándék lovával.

Mindenki ünnepel

A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő, nagyszabású, történelmi hangulatú lovasverseny, mely ilyen formán egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő, országos kulturális esemény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!