Farkaskölykök

2018.11.12. 12:30

Cserkészeket avattak a reformáció ünnepén

Húsz cserkészt avattak a reformáció alkalmából megtartott istentisztelet keretében, október 31-én a Pécsi Belvárosi Református Templomban.

Zs. K.

Németh Norbert, a Pécs-Belvárosi Református Gyülekezet lelkésze elmondta, korábban is volt Pécsett cserkészcsapat. A Pécsi Református Kollégiumban alapított 652-es számú I. Rákóczi György Cserkészcsapat, sőt az 1910-es években Magyarországon alakult első cserkészcsapat is református volt. A belvárosi gyülekezeten belül már korábban is tervben volt, hogy újraélesztik ezt a hagyományt, most pedig volt annyi gyerek és igény is arra, hogy megkezdjék a munkát.

– A nyáron Sellyén a „farkaskölykök” és a cserkészek számára tábort szerveztünk és október végén Babarcszőlősön sor került a portyára (csapat által végrehajtott akció) is. Október hatodikán, a nemzeti gyásznapon együtt tettük tiszteletünket az aradi vértanúk kopjafái előtt. Jövőre reményeink szerint meglesz a száma és a neve is a cserkészcsapatnak, addig pedig a szombatonkénti foglalkozások alkalmával bővítjük a fiatalok ismereteit – mondta a református lelkész, aki egyébként négy gyermekével együtt tett fogadalmat. A legfiatalabbként a hét éves lányát avatták ezen az alkalmon.

A leendő cserkészeket Hochmann Csenge és férje, Tóth György készítették fel. Ők már a 652-es számú csapatban is tevékenykedtek, aktív cserkészek, ezért kérték a segítségüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!