Interaktív

2018.12.16. 07:45

Januártól fogadják a látogatókat az állatkert új élményközpontjában

December 14-én, pénteken ünnepélyes keretek között mutatták be a projektben részt vevő iskolák igazgatói és pedagógusai számára a Mecseki Természettudományos Élményközpont legfőbb céljait és programjait. Az 500 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból megvalósuló projekt kapcsán az első iskolás csoportok január 7-én érkeznek a Pécsi Állatkertbe, s az elkövetkezendő több mint 2 évben mintegy 13 ezer iskolás vehet részt az élménypedagógiai foglalkozásokon.

bama.hu (forrás: pécsi önkormányzat)

Az 500 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból megvalósuló EFOP-3.3.6-17-2017-00011 azonosító számon regisztrált, „Mecseki Természettudományos Élményközpont fejlesztése” című projekt a Dél-Pannon Múzeumokért Közhasznú Egyesület, a Janus Pannonius Múzeum és a Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft. összefogásával valósul meg. A projekt eredményeképpen a Baranya megyei gyermekek körülbelül egyharmada jut el a Pécsi Állatkertbe és vehet részt természettudományos élménypedagógiai oktatáson. A program keretében megvalósult fejlesztések közül az elmúlt hónapokban már többet be is mutatott a Pécsi Állatkert. Ilyen volt az a virtuális valóság, valamint a kiterjesztett valóság alkalmazás is, melyeknek köszönhetően a diákok visszautazhatnak az időben és elveszhetnek a különböző, több millió évvel ezelőtti földtörténeti korok tájaiban és jellegzetes ősállatai között.

- A Mecsekben található Pécsi Állatkert ideális helyszíne az élményközpontnak, hisz a diákok a természetben bolyongva ismerkedhetnek a növény és állatvilággal

- mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere a megnyitón.

Dr. Haffner Tamás, a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület igazgatója kiemelte, hogy örömmel segítették a projekt megvalósulását és azt, hogy minél több gyermek, akik egyébként nem juthatnának el a zoo-ba, a projekt keretében látogathatja meg a Pécsi Állatkertet.

Dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója elmondta, hogy az állatkert aulája a múzeum telephelye, illetve a Természettörténeti Múzeum is 1000 szállal kötődik a Mecseki Természettudományos Élményközpont projekthez.

A megnyitó során Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója kiemelte, hogy a projekt megvalósításába mintegy húsz intézményt vontak be, aminek köszönhetően heti-, akár napi rendszerességgel kínálnának a nemzeti alaptantervhez kapcsolódó természettudományos foglalkozásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!