Adorjás

2019.01.11. 11:50

Karácsonykor dőlt össze a háza

Sajnálatos dolog történt karácsonykor, december 24-én az Adorjáson élő Babai Sándornéval, szeretett otthona egyik pillanatról a másikra összedőlt. Eddig is szerény körülmények között élt az asszony, férje elhunyt, most pedig kifejezetten segítségre szorul.

Szabó Dániel

Fotó: Adorjási önkormányzat

A hölgy szerencsére nem tartózkodott ekkor a házban, így személyi sérülés nem történt. Viszont, olyan mértékű kár keletkezett a megrongálódott épületben, hogy a két kiskutya mellett, csak egy marék ruhaneműt tudtak megmenteni – a tűzoltóság segítségével. A házat a későbbiekben lakhatatlanná nyilvánították és a tulajdonost arra kötelezték, hogy bontsa el a romokat.

Az épület összedőlése óta eltelt több mint két hét, de az egyedülálló, közmunkából élő nő helyzete a mai napig kilátástalan és beismerte, hogy segítségre szorul. Mint elmondta, nem feltétlenül pénzre van szüksége, hanem építőanyagra, vagy egy olyan jó szándékú emberre, aki segít legalább egy szobát felépíteni, ahol kutyáival biztonságban meghúzhatja magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!