Pályáznak

2019.03.14. 19:10

Javítanának az ivóvíz minőségén Beremenden

Vízminőség-javító projekt megvalósítására pályázott az önkormányzat.

Zs. K.

Forrás: pixabay.com

A beremendi képviselő-testület már korábban is tett lépéseket annak érdekében, hogy javítsa a település ivóvizének minőségét, elkészítették ugyanis a vízvezeték-hálózat cseréjének terveit arra az esetre, ha esetleg ilyen jellegű pályázatot írnak ki, akkor azonnal tudjanak pályázni.

Február végén viszont egy másik felhívásra reagáltak, a Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából nyújtható támogatásra pályáztak, melynek keretében vas- és mangántalanítót tudnának beépíteni a rendszerbe, illetve egy új szűrőrendszert is telepítenének a Rákóczi utcába.

Ha ezek megvalósulnának, akkor azonnali ivóvízminőség-javulás várható Beremenden, amellyel régóta várt és szükségszerű lakossági igényeket elégítenének ki.

Theisz Ferenc polgármester elmondta, a pályázatokat várhatóan április elejéig elbírálják, pozitív elbírálás esetén pedig a kivitelezés 2020. március 31-ig megtörténne.

– Ezen kívül még az összesen 8,7 kilométer hosszan fektetett csőhálózat cseréjére van szükség, amely a következő önkormányzati ciklus feladata lesz – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!