Testvérvárosi kapcsolat

2019.04.05. 16:01

Tovább erősödik Pécs és Arad kapcsolata

Pécs és Arad önkormányzatának kulturális bizottságai tartottak együttes ülést csütörtökön Aradon. Az érintettek az idei kölcsönös kulturális programok ügyében is megállapodtak.

bama.hu (Forrás: Polgármesteri Hivatal)

A két település 16 évvel ezelőtt partnervárosi, 11 évvel ezelőtt testvérvárosi kapcsolatot kötött, azóta folyamatosan fejlődnek a kapcsolataik. Mint az közismert, Pécs nemzetközi kapcsolatrendszerében Arad különösen fontos helyet foglal el, hiszen az utóbbi évtizedek legeredményesebb és legintenzívebb testvérvárosi kapcsolatává vált a közöttük fennálló viszony.

Csütörtökön Gheorghe Falcă polgármester és dr. Őri László pécsi alpolgármester írták alá az idei közös programok és együttműködések okmányait, az eseményen a két város kulturális intézmények képviselői, valamint a vezetői is jelen voltak.

Bognár Levente aradi alpolgármester kiemelte a testvérvárosi kapcsolat fontosságát, illetve azt, miért is működik együtt a két város több mint tíz éve. Őri László pécsi alpolgármester hangsúlyozta, hogy az összes olyan várossal, amellyel Pécs hasonló kapcsolatban áll, az Araddal való a legszilárdabb és a legtermékenyebb. Az alpolgármester emlékeztetett rá: az elmúlt években az aradi kapcsolat felértékelődött, kiemelt figyelmet kapott., hiszen amikor Arad városával, az aradiakkal együttműködik Pécs, akkor azzal

egy nemzetpolitikai küldetést is teljesít városunk.

Mint mondta, Aradon és Arad megyében ma is jelentős számban él magyar közösség, s számukra az anyaországhoz való kapcsolatot is jelenti ez az együttműködés.

- Amikor kiállítást, tanulmányi versenyt, fesztivált vagy kulturális programot szervezünk, akkor a magyar kultúrához való hozzáférés lehetőségét is bővítjük Aradon. Az a célunk, hogy ez az együttműködés lépjen túl a formális kereteken, váljon egy élő kapcsolattá aradiak és pécsiek között. Számos program révén ezt úgy érzem, hogy sikerült megvalósítani – fogalmazott az alpolgármester.

Az idei évben a két város könyvtárainak együttműködésével bővül a kapcsolat, de nem maradnak el a hagyományos elemek sem. Pécs művészei helyet kapnak aradi rendezvényeken, ahogy aradiak is a pécsi eseményeken.

Arad és Pécs Testvérvárosok Együttműködési Programja

Március 19-23.

Az Aradi Amifran diákszínjátszó csoport szereplése a Pécsi Frankofon Fesztiválon

Április 4-5.

A két testvérváros Kulturális és Köznevelési Bizottságainak együttes ülése Aradon (az

együttműködési program aláírása)

Április 5.

Részvétel az „Ezüst hóvirág” Nemzetközi Fesztiválon az Aradi Gyermekek Palotája szervezésében

Május 7.

Az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház előadása Pécsett

Augusztus 23.

Pécs Napja Aradon – az Aradi Napok keretén belül, a Pécsi Kulturális Központ és az Aradi

Kulturális Központ együttműködésével

Szeptember 1.

Pécs Város Napja

Szeptember 6–8.

„Határon túl és határon innen” Szabadegyetem Pécsett (Kertvárosi Tudásexpressz)

Szeptember 26.

Arad Város Napja a Pécsi Napok keretén belül , a Pécsi Kulturális Központ és az Aradi Kulturális Központ együttműködésével

Október

A pécsi Frankofon Diákszínház vendégszereplése Aradon

November

A Pécsi Nemzeti Színház előadása Aradon:

- Az Arad Megyei Alexandru D. Xenopol Könyvtár és a Pécsi Csorba Győző Könyvtár megvalósítja a 2019. március 20-án megkötésre került együttműködési szerződés szerinti programot

- Múzeumok együttműködése történeti, régészeti, természettudomáyni kiállítások

megrendezésére, kölcsönzésére a 2019-es év folyamán

- Kortárs képzőművészeti csere-kiállítások szervezése Aradon és Pécsett

- A Pécsi Református Kollégium, Gimnázium és Általános Iskola, valamint az Aradi

Csiky Gergely Főgimnázium együttműködésének erősítése, bővítése.

- A Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola és az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola közötti hagyományok ápolása

- Az Aradi Állami Filharmónia és a Pécsi Pannon Filharmonikusok közötti együttműködés elősegítése, serkentése

(Képünkön: Gheorghe Falcă polgármester és dr. Őri László pécsi alpolgármester)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!