zavaró

2019.06.29. 14:27

Elbontják a mislenyi távvezetéket

Hosszan tartó előkészítő tárgyalások, levelezések után döntött úgy E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., hogy elbontja a várost átszelő 132 kV-os távvezetéket.

Zs. J.

Fotó: illusztráció

Korábban, amikor beépült az északi városrész, az úgynevezett amerikai lakótelep, akkor kezdeményezte a lakosság a helyi önkormányzatnál, hogy a nagy vezetékű távvezetéket bontsák el. Az önkormányzat megkereste az áramszolgáltató céget, hogy az E.ON vegye be a fejlesztési programjába egy új nyomvonal kiépítését, és a korábbi Kozármislenyt átszelő vezeték elbontását. Tavaly jutott el odáig az ügy, hogy a terveket elkészítette az áramszolgáltató cég, amit leegyeztetett az önkormányzattal. Az új nyomvonal Kozármislenytől keletre halad majd, Nagykozár-Bogád irányában. Miután ez kiépül, akkor kerül sor a Kozármislenyt keresztül szelő szakasz elbontására jövőre. A beruházás 1,5 milliárd forintba kerül.

– Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója, Németh Imre személyesen és írásban tájékoztatott a beruházás megvalósításáról a napokban – mondta el lapunknak Biró Károly polgármester. – Köszönettel tartozunk az E.ON szakmai vezetésének, hogy ezt a beruházást kiemelt projektként kezelik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!