pont ott

2019.07.24. 20:51

Kiderült, kik jutottak be: örömöt és bánatot is hoztak a pontok

A Pécsi Tudományegyetem vezetősége idén sem szerette volna, hogy a jelentkezők a négy fal között izgulják végig a ponthúzást, így immár tizedeik alkalommal szerveztek Pont Ott Partit.

Tóth V.

Este hét felé már gyülekeztek az izgatott felvételizők a Széchenyi téren, volt aki egyedül, más barátaival, családtagjaival várta az igazság pillanatát. A leendő hallgatók babzsák fotelekben beszélgetve, vagy éppen csocsózva készültek a pontok kihirdetésére. A fiatalok körében népszerű volt a szelfi automata is, sokan megörökítették a várakozás perceit.

 

Nem sokkal nyolc óra előtt Miseta Attila rektor, Páva Zsolt polgármester és Koltai Arnold, a hallgatói önkormányzat elnöke köszöntötte röviden a fiatalokat. A rektor úgy fogalmazott, örömteli, hogy a PTE-n növekedett a felvehető hallgatók létszáma. Majd óva intette a leendő gólyákat, mint mondta, ugyan bekerülni lehet hogy nem nehéz, de bennmaradni bizonyára nem lesz könnyű.

A beszédeket követően aztán kezdődhetett is a közös visszaszámlálás, majd a kivetítőn megjelennek a várva várt felvételi ponthatárok. Az ország összes felsőoktatási intézményének pontjai láthatóak voltak, de a legtöbben természetesen a Pécsi Tudományegyetem tíz karára voltak kíváncsiak. Sokan sikítozva, egymás karjaiba borulva fogadták az eredményt, egy anyuka pezsgővel is készült, mellyel koccintottak is fiával az eredményeket látva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!