szépségverseny

2019.08.12. 11:30

Még hangosbemondón is toborozták a Miss Universe-re a lányokat 1992-ben

1992. december 4-én tartották meg a Pécsi Nemzeti Színházban a Miss Universe szépségverseny elődöntőjét, amely hatalmas sikert aratott. A rendezvényről, s az akkori történésekről Helschtáb Klára, a rendezvény főszervezője mesélt lapunknak.

Pauska Petra

A Tündérszépek versenyünk kapcsán kerestük meg Helschtáb Klárát, hogy meséljen a korabeli versenyekről. Klára a 80-as években kezdett el marketinggel foglalkozni Pécsett, s többek között a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat ügyvezetőjeként is tevékenykedett akkoriban.

- Pécsett már a 80-as években is rengeteg üzlet létezett. Nagyságuk miatt hétközben például a Szliven, a Hotel Fenyves vagy a harkányi Hotel Napsugár éttermei olykor kihasználatlanok voltak. Így arra gondoltam, hogy ezeket az egységeket is fel lehetne virágoztatni megfelelő rendezvényekkel. Javaslataimat a vezetőség elfogadta – emlékezett vissza Helschtáb Klára.

Az évek során Klárának jó kapcsolatot sikerült kiépítenie a megyei cégekkel és üzletvezetőkkel, akikkel a későbbiek során többször együtt dolgozott. A rendezvények kapcsán megismerkedett a városi és az országos kulturális élettel, azok szereplőivel. Ilyen háttérrel egyre több ötlete valósulhatott meg. Így esett rá a választása egy pécsi gazdasági vállalkozónak, aki 1992-ben megbízta a Miss Universe Hungary szépségverseny pécsi szervezésével. Egy hónapja volt rá…

- Több divatbemutatót is csináltam. Akkoriban még voltak nagy cégek, a MERUKER, a Tritex, a Kesztyűgyár, vagy a Bőrgyár, a Pannónia Sörgyár, melyek mind támogatók voltak a szépségversenyen is. A lányokat a Hullámfürdő hangosbemondóján keresztül, a belvárosi társasági életen keresztül toboroztuk, illetve egy-egy rövidebb hirdetést a Dunántúli Naplóban, és a Pécsi Rádióban is közzé tettünk.

 

Helschtáb Klára lapunknak elmondta, hogy örömmel vállalta a feladatot, s igyekezett mindent precízen leszervezni. Úgy gondolta, hogy ennek az eseménynek meg kell adni a módját, így helyszínnek a Pécsi Nemzeti Színház épületét választotta, ahova első civil rendezvényként – a város és a színház támogatásával – be is tudta vinni az eseményt. Hatalmas sikere lett.

- Sok segítséget kaptam a – lányok felkészítéséhez – Moravetz Leventétől a színházi főszervezőtől, Rostás Gabitól, Vert Józseftől, és Mosonyi Csabától is, illetve a barátaimtól, ismerőseimtől. A rendezvényt követő pazar állófogadást Farkas Józsefnek a Cellárium ügyvezetőjének köszönhettem. Ez egy magas színvonalú, nemzetközi frenchise rendezvény vidéki elődöntője volt, így minden általuk támasztott elvárásnak meg kellett felelnünk: a legszebb pécsi lányokat kiválasztani, majd az előírásoknak megfelelően felkészíteni, a marketing követelményeket teljesíteni.

- A zsűritagok kiválasztása természetesen politikai és gazdasági alapon történt. Akikre emlékszem: Pap András országgyűlési képviselő, a kiemelt szponzor cégek vezetői, például dr. Kiss Endre a Szigetvári Takarékszövetkezettől, a média részéről a Dunántúli Napló munkatársa, Balog Nándor. A zsűritagoknak a pontázásnál figyelembe kellett venniük a lányok intelligenciáját, a színpadi mozgásukat, a magabiztosságukat, a mozgáskultúrájukat az adott koreográfiában. A fürdőruhás felvonulásnál figyelték a testfelépítést, a test arányosságát és annak szépségét. Az estélyi ruha bemutatójánál pontozták a ruha viselését, a ruhában való mozgást azt esztétikai megjelenést, a sminket és a frizurát, illetve a ruha harmonikus egységét. A versenyző kisugárzása is nagyon fontos volt, külön odafigyeltek, hogy milyen hatást gyakorol az egyénre, valamint a színpadi megjelenésben milyen az egyénisége a lányoknak.

- Az esemény jól sikerült, telt házas volt, még a kakasülőn is csüngtek az emberek. Az egyetlen talán kellemetlenebb dolog, amikor a lányoknak meg kellett ismételni az színpadra vonulást egy plusz körben, mert a zsűri túl gyorsnak tartotta a pontozás menetét. De természetesen volt erre lehetőség, így végül megszületett az eredmény. A három továbbjutó: Kakas Edit, Kis Virág és Kúsz Krisztina, akik jó barátnők voltak. Összességében nagyon jól sikerült az esemény, Simon István, a színház akkori igazgatója háromszor is gratulált. A megbízóm és Fásy Ádám szintén elégedett volt a gyors és színvonalas megvalósítással, no meg az eredményekkel. Én pedig azóta is hálásan gondolok mindenkire aki segítőm volt, hisz színvonalas rendezvényt csak kiváló csapatmunkával lehet megvalósítani. Nagyon nagy élmény volt számomra ez a komplett marketing munka (szervezés, pr, reklám, lobbi tevékenység), s máig szívesen gondolok vissza erre az időszakra is.

Ha kedvet kaptál, a mi Tündérszépek nevű versenyünkre való jelentkezés igen egyszerű, hiszen nincs más dolguk a szépeknek, mint a tunderszepek.hu oldalon kitölteni az űrlapot, és mellé csatolni egy egész alakos ruhás, bikinis, illetve portréfotót, és máris indulhatnak a rendkívül megtisztelő címért és az értékes nyereményeinkért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!