galéria

2019.10.29. 11:30

Egyre népszerűbb a Tetris Challenge Pécsen is

A zürichi rendőrök indították el közösségi oldalukon azt a vicces kihívást, amelyben megmutatják, hogy mivel dolgoznak nap mint nap – az akciót egy népszerű, ’80-as évekbeli számítógépes játékról nevezték el Tetris Challenge-nek. Mint a Facebook-oldalukon írták: „ha tudni szeretnétek, mivel dolgozunk, akkor most megmutatjuk”.

Zs. J.

A pécsi Köztársaság téri iskola több osztálya is vállalta, hogy részt vesz az érdekes és látványos programban

A rendőrök kifeküdtek a földre, és körberakták magukat azokkal az eszközökkel, amelyek egy járőrkocsiban megtalálhatók. A kihívásuk azóta meghódította Európát, csatlakoztak hozzájuk a tűzoltók, mentők, katonák, iskolák, sportolók és különböző cégek is.

A megyében az első ilyen kihívást a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság „B” szolgálati csoportja teljesítette. A RÁBA R13-as fecskendő mintegy 400 darabos felszerelését pakolták ki a tűzoltók másfél óra alatt. Így azt is láthattuk, hogy egy beavatkozás során mennyi eszköz áll a tűzoltó rendelkezésére, amiből a legmegfelelőbbet ki kell tudniuk választani. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mindezen eszközöknek fix helye van a szerkocsiban, tehát minden alkalommal ugyanoda kell visszapakolni, hogy a szolgálatváltást követően megtalálják a szolgálatba lépő tűzoltók is.

Utána a pécsi rendőrség sajtóosztálya, majd az elmúlt hetekben a Pécsi Tudományegyetem több kara következett, de a pécsi iskolák is hasonlóképen cselekedtek, így többek között a Leőwey Klára Gimnázium 11. D-s diákjai Szalai Kata tanár vezetésével, vagy a Köztársaság Téri Általános Iskola diákjai. A sportolók sem maradhattak ki, megmutatták magukat a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia U14 B és a PVSK-Panthers csapata, és a pécsi vízilabdázók is.

A sorból a siklósi vár stábja sem maradt ki. Többek között a vár dolgozói, valamint közel 250 tárgy, 3 ló, a vár autója, a Siklósi Hagyományőrző Egyesület „Lovas szakosztálya”, a Tűz És Kard Rendje Hagyományőrző Egyesület tagjai csatlakoztak a különleges kihíváshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!